Felismeri a hetvenes évek eltűnt Budapestjét?

00579
2016.11.19. 15:27 Módosítva: 2016.11.19. 23:21
A késő hetvenes évek megkopott pompájú Budapestje elvarázsolta az ifjú művésznövendéket, Makovecz Benjamint, aki fotók ezrein örökítette meg a várost. A képekről egy ismerős, de ma már nem létező világ néz vissza ránk.

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Budapest barátságos, nyitott, és csendben enyésző város volt a hetvenes évek végén - idézte fel emlékeit Makovecz Benjamin. A képzőművészt egyetemi évei végén ragadta meg a belváros hámló vakolatú pompája. Ekkor készítette több száz képből álló sorozatát, amelyről 35 évvel később már egy másik város néz vissza ránk.

„Visszatekintve már egyértelmű, hogy a roskadozó város szépsége érdekelt. Emberek nélküli házakat fotóztam, mert csak maga a város foglalkoztatott, a fények, és az architektúra, ami persze érthető” – mondta Makovecz Benjamin, a neves építész fia. De a képek láttán egyértelmű, hogy ugyanilyen fontos volt számára a szűk utcák, hámló vakolatú udvarok hangulata.

„Akkor még meg lehetett találni a század első felének emlékeit is.” – folytatta. De nem csak a nosztalgia varázsolta el az akkori képzőművészeti főiskolást. „Budapest szívélyes, főzelékszagú város volt. Esténként a félhomályba borult udvarokon hallgatni lehetett, hogy valaki zongorázni tanul, de nem megy neki, valahol szól a rádió, egy másik lakásban veszekszenek az emberek, máshol edények csörömpölnek, fő a vacsora.”

"Barátjával és évfolyamtársával, a festő Lábass Endrével napi sok-sok kilométert gyalogoltak fényképezőgépekkel a nyakukban - mesélt. - „A kapuk még nem voltak bezárva, be tudtunk menni az udvarokba, bejártuk a házakat a pincétől a padlásig.”

Makovecz Benjamin egyetlen esetet tudott felidézni, amikor valaki megrémült a fotózgató egyetemistától. „Egy néni kihívta a rendőröket, én pedig direkt megvártam őket, mert ha elmegyek, a néni egész életében azt gondolta volna, hogy rablót látott. A rendőr értelmes, vidám ember volt, együtt nyugtattuk meg a nénit, aki aztán behívott, sokáig beszélgettünk, és kaptam tőle valami ehetetlenül száraz süteményt”.

„Eltűnt ez a világ, és nem mindig előnyére változott. – tért át a jelenbe. - Sok szépséget sikerült elpusztítani. Ledózerolták a gyönyörű házakat. Ma már nem lehet bemenni az udvarokra, az emberek gyanakszanak. Egy ilyen sorozatot ma már aligha lehetne elkészíteni.”

Ma már nem foglalkoztatja a városfényképezés, de szerinte van még mit fotózni Budapesten. „Van hangulata a városnak most is. Egy érzékeny, nyitott fiatalember rá tud találni arra az atmoszférára, ami érdekes lehet.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!