Amikor vizet fakasztottak a magyarok a sivatagban
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Szocialista együttműködés vadjuhfejjel, patikához kikötött hátasló, jurtaváros villanypóznákkal, megáradt folyó a sivatagban: ha nálunk lenini barbatrükkel egy félparaszti társadalomból akartak rögtön kommunizmust csinálni, mit szóljanak a mongolok, ahol nomádokra épült a szovjetbarát munkásállam. Ebben magyar szakemberek is próbáltak segíteni, és szerencsére fényképezőgépet is vittek magukkal. Egy hajdani geofizikus, Bagi Róbert 1969-70-es mongóliai fotói.
Bagi Róbert leginkább a jól fizető mecseki uránbányába szeretett volna kerülni egyetem után, de az ötvenes évek káderpolitikája ehhez nem találta eléggé megfelelőnek a származását. Lett így helyette Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Pesten, ami aztán szó szerint nyugdíjas állása lett az egykori békésszentandrási fiúnak. Pedig nem volt egy otthonülő típus: azon kívül, hogy a legkülönbözőbb helyeken, mondjuk a Balaton jegén vizsgálta a gravitációs erőtér változásait, jöttek a külföldi lehetőségek: előbb a szocialista blokk közelebbi színterein, de aztán egyre messzebb: a Moszkva-erőközpontú globalizáció távoli vidékeket is elérhetővé tett a magyar szakembereknek.
Volt már nálunk is olyan Fortepan-anyag, ami ennek az emlékeit őrzi: akkor Mészáros Zoltán kubai képeit és a tudomány oltárán hozott csempészkalandjait mutattuk be, de a világ nem csupa havannai szivar és Castro poszteres salsa-est, lehetett menni a kies Mongóliába is. A KGST keretében magyarok elektromos áramot szereltek, biokombinátot és húskombinátot nyitottak arrafelé - vagy éppen kutat fúrtak.
Bagi Róbert (itt a kép jobb oldalán, egy vadjuh feje mögött) a Magyar - Mongol Vízkutató Expedíció tagjaként ment 1969-ben kétéves kiküldetésre a Góbi sivatagba. Bár Magyarországon időnként olyan rémhírek szállingóztak, hogy arrafelé néha csak úgy elássák az embert a sivatagban, ő nem csak egészségesen tért haza, de igen élvezte is a kint létet: ha nem kellett volna külön lennie a feleségétől, maradt volna tovább is szívesen. A tavaly elhunyt mérnök mongóliai fotóiból hat tekercs fekete-fehér negatív és öt tekercs színes dia maradt meg a képek pontos leírásával, ezekből válogattunk. (Fotó:
FORTEPAN)
Expedíciós sátor, mongol tévések, és az ő kedvükért előadott mérések a Góbi-sivatagban. Az országba moszkvai átszállással, a transzszibériaival érkező magyarok főleg Mongólia déli részén végeztek kutatásokat. Ez szakmai szemponból is izgalmas kihívás volt: korábban oroszok, németek, bolgárok hiába próbálkoztak itt vízkutatással, nem jártak sikerrel. A magyar csoport egy összetett módszert használt, komplex geofizikai mérésekkel 40 reményteljes helyet jelöltek ki a Góbiban, melyek közül jó 30-at meg is fúrtak, és több mint húsz helyen sikerrel is jártak: vizet találtak az alig lakott sivatagban. (Fotó:
FORTEPAN)
Bagi Róbert gravitációs mérés közben. A nagyrészt köves, kanyonokkal, sós tavakkal és félsivatagos részekkel tarkított Góbi a világ második legnagyobb sivataga, és egyre nagyobb. Néhány ezer éve virágzott itt az élet, manapság az emberi tevékenység miatt is gyors ütemű az elsivatagosodás. Mostanában az újonnan nyitott nagy bányák növelik háromszorosára a vízfogyasztást, ami már az állattartó nomadizálás létét fenyegeti. 1970 táján a víz- és olajlelőhelyek a modernizáció legfőbb feltételének számítottak. (Fotó:
FORTEPAN)
Félvad lovak befogása. A ló több, mint egyszerű haszonállat, a ló minden, a mongolok lelkierejének, virágzásának is kifejezője. Ha így van, a szocializmusban különösen kitartó lovakra volt szükség: az itteni sztálinista terror alatt 1937-38-ban ezer kolostort és más buddhista szent helyet romboltak le, a hagyományos szellemi vezetőket, befolyásos lámákat legyilkolták. (Fotó:
FORTEPAN)
Két magyar kutató, Taba Sándor és Rezessy Géza az „irodajurta” előtt, középen a konvektor kéménye. Bár itt lengébb az öltözék, telente nem ritka a mínusz 30 fokos hideg sem a sivatagban, a hőmérsékletet a magyar kutatók viccesen csak úgy lőtték be egymás között, hogy hány „tabagatyányi” hideg van. Fogadások Filtol cigibe, próbamérések „Heiland graviméterrel”, nyersanyag a fotózáshoz a Bromofort fényképpapír dobozból - pár jurtányi európai sziget Ázsia közepén. (Fotó:
FORTEPAN)
Elakadt teherautó mentése „sivatagi monszun” idején. Ez egy Góbiban eredő ideiglenes vízfolyás lehet, de láthatólag tekintélyesebb. Augusztus a helyi mércével nagyobb esőzések ideje, ilyenkor könnyen járhatatlanná válnak az utak - ha csak erővel és furfanggal meg nem birkóznak a helyzettel. Komoly sofőrkultusz volt ekkoriban Mongóliában: bár nem csak táblák, sok helyen utak sem voltak, ők mégsem vétették el az irányt, értettek a szereléshez is, és úgy tartották, mint amolyan sivatagi tengerésznek, mindenhol van egy szeretőjük. Nem csoda: ha elfogyott a fékolaj, szappant reszeltek bele, kezet ellenben benzinben mostak, amitől a ruhájuk is szép élénk lett. Különben is: képletesen ők a vándorszerzetesek és betyárok modern reinkarnációi. (Fotó:
FORTEPAN)
Hagyományos nomád nemzeti ünnep vörös csillaggal és elvtársias pódiummal: valószínűleg a július 11-i Naadam ünnepségen járunk. Szimbolikus jelentősége miatt több ez, mint afféle nomád szpartakiád, de azért a sport meghatározó: a hagyományos birkózás, íjászat és lovaglás mellé manapság már a juh-bokacsont pöckölő bajnokság is bekerült a programba. Az emelvényen álló pártemberek egyik oldalán íjász, a másikon mintha egy magát fejjel lefelé pozicionáló lovaglócsizmás nő lenne, de e félig takarásban lévő láb inkább a birkózásra utalhat. Nem véletlenül: a birkózás legalább Dzsingisz kán idejébe nyúlik vissza. (Fotó:
FORTEPAN)
Utca Ulánbátor jurtanegyedében, a deszkakerítésen feltehetően vörös zászlók lobognak a Mongol Forradalmi Néppárt és a nemzetközi munkásmozgalom nagyobb dicsőségére. A mongol főváros ekkor még nem lehetett nagyobb 300 ezresnél - ma már másfél millióan lakják, a hatalmas, de csak 3 milliós ország fele. A szocialista modernizációs projekt keretében megindult az iparosítás és a betelepítés, de az urbanizáció csak a rendszerváltás után robbant igazán nagyot - villák és lakóparkok a keveseknek, külvárosi csatornázatlan jurtavárosok, "gerek" a vidéki nomád életet hátrahagyó többségnek. (Fotó:
FORTEPAN)
Szühebátor, az 1921-es mongol forradalom vezéralakjának a képe, valamint "A 4. ötéves terv kiadványai" beszerzésére buzdító felirat. Mongólia a polgárháborús állapotba zuhanó Kínától a huszas években nyerte el bolsevik segítséggel a függetlenségét, a Szovjetunió után ők lettek a világ második szocialista állama. A fotó az ugyancsak Szühebátorról elnevezett nyomda előtt készült. Bár az egykor szintén az ő nevét viselő ulánbátori főteret a rendszerváltás után átkeresztelték Dzsingisz kánra, a szocialista államalapító téren álló szobrát nem bántották, az áll ma is, ahogy a kultusza sem enyészett el a kurzusváltás ellenére sem. (Fotó:
FORTEPAN)
A magyarok csoportos akkumulátorszállításban vannak Ulánbátorban. Friss az áru, a nagyáruház mellett járunk. (Fotó:
FORTEPAN)
Május 1. Ulánbátorban, zászlóerdővel, magyarokkal és a nagy mongol birodalom emlékezetével. A háttérben a parlament, amit a huszas években szintén egy magyar, a szibériai hadifogolytáborból való szökése után Mongóliába kerülő Geleta József építtette. “Északon és délen két hatalmas birodalom. Közöttük riasztó némasággal a kővé és homokká dermedt tenger: a Gobi-sivatag. Partjain Oroszország és Kína, két világ — a fehérek és a sárgák. Titkok ködében folyik a harc már századok óta a két nép között a Góbiért, ahol fűszál se terem — a sivatagért, a nappal tüzesen izzó, éjszaka pedig csontfagyasztó kövekért, homokért" - írta nemrég újrakiadott könyvében a magyar építész. (Fotó:
FORTEPAN)
"Parkoló hátasló a patika előtt" - áll Bagi Róbert eredeti képaláírásán. Talán kígyómarás elleni szérumért mentek, az expedíció egyik területén ugyanis nagyon sok volt a vipera, a reggeleket azzal kezdték, hogy megnézték, nem tekeredett-e a bakancsukba egy kígyó, nincs-e benne skorpió. Ha azért, hiába: az egész országban nem volt szérum, a mongolok azt mondták, kérjenek az oroszoktól, de ők sem adtak. Végül Franciaországból, a Pasteur Intézetből szereztek be oltóanyagot, azt pedig maga a formális magyar államfő, Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke vitte ki nekik egy hivatalos útján. “Attól biztonságban éreztük magunkat, amíg az egész készletet injekciós tűstül el nem lopták. Onnantól kezdve aztán nem törődtünk vele” - emlékezett vissza néhány évtizeddel később a magyar mérnök. (Fotó:
FORTEPAN)
Expedíciós tábor a sivatagban, a képen Király Ernő tereget. A magyar kutatók egyik bázisa az Ulánbátortól 500 kilométerre délre lévő Dalanzagdad közelében volt. Igaz, a távolság relatív, ők kéthetente tudtak bemenni ide egyszer, hogy feltöltsék a készleteiket. Repülővel persze mindenhová el lehet jutni: amikor egy alkalommal a fővárosból repültek ide, egy helyi utasnak eszébe jutott, hogy - itt most újra Bagi Róbertnek adjuk át a szót - “útközben le kellene szállnia, mert van ott neki egy lakat, amit még nem kapott meg a sógorától. Volt nála egy üveg ital, azt odaadta a pilótának, az meg kinézett egy helyet a sivatagban, és letette a gépet. A fickó elment a jurtába, adott két pofont a sógorának, visszakapta a lakatot, és már mentünk is tovább.” (Fotó:
FORTEPAN)
Mongol nyári szállás - télen a családok jobban összehúzódnak a „szumon” nevű járási központokban. A szocialista időszakban itt is termelőszövetkezeteket csináltak, ide kellett bevinni az állatállományt; Mongóliában földművelés nem nagyon létezik, a mongolok a jószágból élnek. (Fotó:
FORTEPAN)
A képek szerzője, Bagi Róbert, munka közben. A Bagi család fényképarchívumából a közeljövőben kerül fel egy nagyobb válogatás a Fortepanra, ezek között lesznek láthatók további mongóliai fotók is. A nagyképhez köszönjük Teleki Krisztina mongolista segítségét. (Fotó:
FORTEPAN)
(Fotó:
FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon