Sosem látott képek Mexikóból, amikor Puskás Öcsi is fradista volt

A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Ismeretlen fotós ismeretlen forrásból származó képei kerültek a táti Szabó József adományaként a Fortepanhoz. A képek készítésének helye és ideje nagyjából körülhatárolható: Mexikó, 1947 júliusa és/vagy augusztusa. Ekkor járt ugyanis először a magyar futball szimbolikus klubja, mondhatni, kirakatcsapata, a Ferencvárosi a latin-amerikai futball egyik fellegvárában, Mexikóban. A túra a korabeli körülményekhez képest szövegben meglehetősen jól dokumentált: a Nemzeti Sport több tudósításban és színes riportban is beszámolt róla – részben a küldöttséget vezető Nagy László levelei alapján, amiket az FTC ügyvezetőjének küldött –, de írnak róla Fradi-könyvek és fradista portálok, fennmaradtak egyes mérkőzések jegyzőkönyvei, anekdoták az útról, de még egy álhír is.

A túra azonban képekben eddig nem volt dokumentálva. A Fortepannak adományozott fényképekből úgy tűnik, azok ilyen szándékkal készültek, ám nem leltük nyomát annak, hogy végül bárhol megjelentek volna. Biztosat azonban nem tudhatunk, mert nem ismerjük sem a képek készítőjének (vagy készítőinek) kilétét, sem azt, hogy kinek a megbízásából és milyen céllal fotózott.

De nézzük, mi az, amit tudunk! A Ferencváros futballcsapata néhány „légióssal” felturbózva 1947 júliusának közepén érkezett Mexikóba. Persze nem a mai értelemben vett légiósokról van szó, hanem arról, hogy kölcsönkapták Szusza Ferencet az Újpesttől, Puskás Öcsit és Mészáros Józsefet pedig a Kispesttől (azzal az indoklással, hogy az egész magyar labdarúgást képviselik a túrán). A Fradi akkoriban nem volt épp topformában – az előző két szezonban 4. és 5. lett –, Szusza és Puskás több góllal, utóbbi tö mesterhármassal is bizonyította, hogy ráfért az FTC-re a kölcsönvételük. 
A Fradi 1947. július 21. és augusztus 17. között, tehát szűk egy hónap alatt összesen 8 meccset játszott Mexikóvárosban, Vera Cruzban és Guadalajarában. A mérleg ötven százalékos, nyertek és vesztettek 3-3 meccset, és volt két döntetlen, a gólarányuk 24:20 volt. Ha csak a számokat nézzük, a legjobb eredményt a Montezuma elleni 5:1 jelentené, valójában azonban a Mexikó válogatott csapata elleni 3:3-as döntetlen jelentette a legjobb eredményt.

Ami azért is volt nagy siker, mert az első meccset, Vera Cuzban, az állami válogatott ellen még 3:2-re elveszítették. Igaz, ez nem sokkal volt az érkezés után, a játékosok még minden bizonnyal küzdöttek a jetlaggel is, a magaslati levegő okozta nehézségekkel is, meg bennük lehetett az is, hogy a landolás majdnem katasztrófába torkollt. Ennek híre Magyarországra is eljuthatott, valószínűleg torzítva, mert a Nemzeti Sportnak július végén vezércikkben kellett cáfolnia azt a hírt, hogy repülőszerencsétlenséget szenvedtek.

Viszont a csapat egyik sztárja, az 1938-as vb-ezüstérmes Sárosi doktor – az egy válogatott meccsen máig legtöbb gólt (egy 8:3-ason hetet) szerző magyar futballista – valószínűleg ennek az esetnek köszönhette, hogy életben maradt az FC Torino (a Grande Torino) 1949-es repülőgép-szerencsétlenségében. Sárosi akkor már Olaszországban élt, a Bari edzője volt, de csábította a torinói csapat, amellyel szóban meg is állapodott. „A szóbeli megállapodás után arra kértek, miután a Torino a következő héten Portugáliába megy, néhány napra kísérjem el őket”. Sárosi és a Bari klubvezetése is beleegyezett ebbe, de Sárosi felesége aggódott a férjéért, ezért a Bari elnökének „kénytelen volt elmesélni a Ferencváros előző évi kényszerleszállását Mexikóban; az izgalmakat, amiket átéltem”. A klub elnöke ezután visszavonta Sárositól az engedélyt, amivel megmentette az életét: a Torino repülője ugyanis 1949. május 4-én, a lisszaboni túrára hazafelé egy hegynek ütközött, és a tragédiát senki nem élte túl.