Tápéi cigányok, római modellek: Vinkler László életműve a perifériáról

A Szabadkán született, majd Szegeden otthonra találó Vinkler kortársai közül elsők között ismerte fel a modern formák mélységét, hogy aztán egy akrobata magabiztosságával és elegenciájával mozogjon a hagyományos és a kísérleti formák között. Tanítványai és kortársai is kiemelik elméleti és technikai felkészültségét, aminek köszönhetően képes volt szinte bármilyen kor, bármelyik irányzatát hűen, a különféle technikákon keresztül bemutatni. 
Legteljesebben barátja, Németh László író jellemzi. „Vinkler László mindent tudott, amit manuálisan egy festőnek tudnia kell, és mindent ismert, amit egy modern embernek és gondolkodónak ismernie kell. Ismerte és őrizte a hagyományt, de nyitott volt az újítás iránt is. A hagyományőrzés és a szüntelen megújulás között kereste az egyensúlyt”. 
Bár a festészetének gerincét a portréművészet adta, a kísérleti törekvéseket végig közelről követte. Munkái között a posztimpresszionizmus, kubizmus, szürrealizmus, absztrakt expresszionizmus, tasizmus jegyei is keverednek.1947-ben megalapította a szegedi Tanárképző Főiskola rajz és művészettörténeti tanszékét, amit 1957-ig vezetett, majd politikai okokból csak 1972-ben kapta vissza pozícióját. Tanári pályája alatt több neves tanítvány is kikerült szárnyai alól. Fontos Sándor festő, Bakacsi Lajos festő, Tóth Attila művészettörténész vagy Szekeres Ferenc grafikus is Vinklert tekinti fő mesterének, akik az alkotás mellett tanári minőségben is tevékenyek.

Élete utolsó évtizedében, keretet adva festői munkásságának, visszatért a fiatalkorában meghatározó, olaszországi és franciaországi látogatások hatásait megidéző formákhoz. Művei nagy részét a Móra Ferenc Múzeum őrzi Szegeden.