Egy 9 éves srác fényképezővel járta az ’56-os Budapestet

Pölöskei János kilencéves volt, amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom. A Berzsenyi utca négyben laktak; a nyolcadik kerület szélén, de egy köpésre a forradalom egyik gócpontjától, a Köztársaság tértől. Otthon nem nagyon esett szó politikáról, bár azt tudta, hogy apja üzletét államosították, a házukban pedig ott élt az egykori tulajdonos Dálnoki Miklós Béla családja, akik szintén saját sorsukkal igazolhatták a háború utáni idők gyors és fájdalmas fordulatait (az 1944-es ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöke a kommunisták által teljesen félreállítva 1948-ban halt meg). Négy évvel idősebb testvére révén a szomszéd ÁVH-sokról is hallott egyet-mást: amikor bátyja az utcán letépett egy mozgalmi plakátot, valamelyik osztálytársa feljelentette és a Köztársaság téri pártház őrei elbeszélgettek vele.

Október 23-án a mamájával indult vásárolni a Rákóczi útra, ahol tüntetésbe botlottak. „Anyukám, vegyünk kenyeret, mert itt háború lesz”– mondta a kissrác, aki addig csak családi történetekből ismerhetett hasonlót, hiszen 1947-ben született. A rádióban hallott beszédek, a szállingózó hírek, a közelben zajló események izgalma teljesen magával sodorták. A pártház október 30-i ostromát egészen közelről élték át, néhány forradalmár a házukban készülődött. Egy kiskamasznak ez maga volt az addig csak könyvekben olvasott kaland, így aztán fogta a biciklijét, a papája harmincas évekbeli Primus fényképezőgépét, és az október végi-november eleji napokban bejárta Józsefvárost. Fotóin örvénylő embertömeg, hiányzó házfalak, romok és törmelék. Emlékeiben lámpavasra felakasztott ÁVH-sok az Erkel Színháznál, tankjából kilőtt orosz katona holtteste az Üllőin. „Én úgy éltem meg, mint egy háborút; egy háborút, amiről a nagyszülők és a szülők meséltek”– idézte fel a több mint hat évtizeddel ezelőtti eseményeket Pölöskei János.

A fotózás egyébként a nézelődőknél és a mamájánál sem aratott osztatlan sikert. Előbbiek elintézték egy „mit fotózol, szaladj haza, te taknyos”-felkiáltással, utóbbitól azonban fakanállal kapott, amikor fény derült a kalandra.

A forradalmi reményeknek hamar vége lett, november negyedikén hajnalban megindult a szovjet hadsereg magyarországi inváziója. Pölöskeiék egy hétig a pincében éltek, a két darab kétkilós barnakenyér, amit 23-án vettek, még kitartott. Aztán megindult az élet, konszolidálódott, úgy mondták. Az ellenforradalomnak nevezett forradalomról a családokban csak suttogva beszéltek, az osztályból ugyan hiányzott néhány gyerek, de mindenkinek jutott tejcsokoládé a svájci szeretetcsomagból. 

A kilencévesen, 1956. október vége és november eleje között készített fotók évtizedekig egy könyvben lapultak. Be kellett szolgáltatni minden forradalommal kapcsolatos dokumentumot, de Pölöskei inkább eldugta őket. Évtizedek múlva, költözéskor kerültek elő a Fortepanon most látható képek.

A borítóképen  bámészkodók a József körút és Üllői sarkán, jobbra hátul a belövést kapott, de később helyreállított egyik jellegzetes Corvin-ház.