Kilépett a babaszobából, és nyitott egy szanatóriumot ideges gyerekeknek

A századfordulón egyszercsak kinyílt a babaszoba ajtaja, és a küszöböt átlépő nők között ott volt Révész Margit is. Elsők között járt gimnáziumba, elsők között végezte el az orvosi egyetemet; 1911-ben huszonöt évesen saját gyermekszanatóriumot és erdei iskolát nyitott Zugligeten, a Remete út 18-ban . Ideges, nehezen nevelhető, testileg, szellemileg gyenge gyerekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozott a hatholdas, rejtekhelyekkel teli parkban és az egyre bővülő régi villában. A gyógyítás és nevelés az év legnagyobb részében a parkban zajlott, mindvégig a különböző tantárgyak és a szabad természet közötti szerves kapcsolatra építve. A legendás Szani több mint három évtizedes, a gyógyításba rengeteg újdonságot hozó történetnek a második világháború vetett véget. Az államosítás után visszafordíthatatlan pusztulás lett a sorsa, amelyet az egykori szanisták és 1956-os haláláig dr. Révész Margit csak tehetetlenül figyelhetett.
Révész Margit számára a szanatórium nemcsak munkahely volt, hanem otthon is, ahol egyre gyarapodó és az intézmény életében részt vállaló családjával élt. Családtagok és ismeretlenek, „a z én gyerekeim, az ő gyerekeik, a mi gyerekeink”, pillangók és erdei manók, fürdés a napban, ródlitúra a ropogó hóban, üdvözlettel egy különös, gyógyító világból.

Révész Margit 1885-ben született Bácsfeketehegyen (ma: Szerbia), ahol apja körzeti orvosként dolgozott. Dr. Reisz Fülöp az 1890-es években magyarosította Révészre a család nevét, Békéscsabára költözve fogorvosként praktizált tovább. A városi értelmiség elismert tagja volt egészen 1944-ig, amikor kilencvenévesen feleségével együtt Auschwitzba deportálták. A megyében a Révész-lányok az elsők között iratkoztak gimnáziumba, Margit 1903-ban érettségizett Békéscsabán. „Művészetre, tudományra szomjasan kerültem az egyetemre”– írta Révész Margit a családi iratok között fennmaradt, máig kiadatlan feljegyzéseiben. Az orvostudor leány 1908-ban kapott idegorvosi diplomát a budapesti orvosi karon; gyakorlatát a gyógypedagógiai laboratóriumban és a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán végezte 1910-ben, egy időben dr. Brenner Józseffel.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Révész Margit elsőévesen, egy visegrádi évfolyamkiránduláson döntötte el, hogy „végső életformája a szabad természethez fogja kötni”, és ehhez „csatlakozott asszonyos vágya, hogy saját otthona egyúttal munkahelye is legyen”. Huszonöt volt, amikor apja kezessége mellett övé lett a János-hegy tövében, a Remete úton fekvő régi villa és hatholdas vadregényes park. 1911-ben nyílt meg a Révész Margit Gyógypedagógiai Gyermekszanatórium és Erdei Iskola; a Szani, ahogy sokan emlegették. A harmincas évekből fennmaradt prospektus azt írja, az „ideges, gyengén fejlett, üdülésre szoruló vagy más okból otthon nehezen nevelhető” gyerekek, fiatalkorúak gyógyítása és nevelése volt a cél. Ez volt az első intézet Magyarországon, ahol a természeti nevelés egybeforrt a mindennapi iskolai tevékenységekkel.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
„Alföldi, poros, sivár kisvárosban nőttem fel. Erdő, hegy sehol”– írta Révész Margit a feljegyzéseiben, magyarázva, miért is nyűgözte le a Zugliget. Az itt töltött majdnem negyven év rengeteg változást hozott. A kezdetek kezdetén szinte különcségnek számított a városnak ezen a peremén lakni, villamos alig járt, a kocsiút rossz volt, petróleummal világítottak, télen a külvilágtól elvágva éltek. Aztán divatba jött a környék, és a Szani is. Tizenöt gyerekkel indultak, majd folyamatosan bővítették az intézetet: 1915-ben a villa kapott egy nagyobb épületszárnyat, 1921-ben egy új épületet húztak fel a medencés, teniszpályás, játszóteres ősparkban. A szanisták nagystílűen Andrássy útnak hívták azt a déli fekvésű sétányt, amelyről pompás kilátás nyílt egész Budapestre és a szüleiket hozó villamosmegállóra. Kedvenc búvóhelyeik a bokrok közötti kis lakások voltak, meg a barlangok a hatalmas kertvégi sziklákban. A második világháború dúlása elől is menedéket nyújtott Zugliget, a forrás vizet adott, az erdő tüzelőt.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)![Erdei manók és társaik egy intézeti előadáson„Lehangolt, dacos, önző, betegeskedő, rosszul evő, ideges, rosszul alkalmazkodó gyermekek mindig voltak. De nem annyian, mint most. Nem a szülő hibája ez – a kor hozta létre. A súlyos gazdasági viszonyok, a családi élet növekvő bajai, az ’egyke’ rendszer. [...] A társadalom kezdi érezni a megoldás módját: a gyermek kiemelését családi környezetéből. És hogy ebben nem szabad szomorú idők következményét látni, arra nézve elég, ha a nálunk annyival boldogabb és gyereknevelés terén annyival fejlettebb angolszász országokra utalunk”– ajánlotta magát a Szani a korszellemet magyarázva és a szülők szorongásait oldva a harmincas években. A szanatóriumi részlegben az egészségügyi vagy más okból otthonukban nehezen fejleszthető fiúkat és lányokat fogadták, három évestől kamaszkorig.](https://kep.index.hu/1/0/3034/30340/303401/30340139_ba0c96c24a736d766e330c821d6b20d0_wm.jpg)
Erdei manók és társaik egy intézeti előadáson
„Lehangolt, dacos, önző, betegeskedő, rosszul evő, ideges, rosszul alkalmazkodó gyermekek mindig voltak. De nem annyian, mint most. Nem a szülő hibája ez – a kor hozta létre. A súlyos gazdasági viszonyok, a családi élet növekvő bajai, az ’egyke’ rendszer. [...] A társadalom kezdi érezni a megoldás módját: a gyermek kiemelését családi környezetéből. És hogy ebben nem szabad szomorú idők következményét látni, arra nézve elég, ha a nálunk annyival boldogabb és gyereknevelés terén annyival fejlettebb angolszász országokra utalunk”– ajánlotta magát a Szani a korszellemet magyarázva és a szülők szorongásait oldva a harmincas években. A szanatóriumi részlegben az egészségügyi vagy más okból otthonukban nehezen fejleszthető fiúkat és lányokat fogadták, három évestől kamaszkorig.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
A Szani internátusában olyan gyerekek éltek, akik bármilyen okból kénytelen voltak otthonról elkerülni, de nem szorultak szanatóriumi kezelésre. Az intézetben működött az első magán-erdei iskolák egyike: az oktatás az év legnagyobb részében a parkban zajlott, a különböző tantárgyak közötti szerves kapcsolat és a természettel való állandó együttélés megteremtésével. „A hivatalosan előírt tantervvel kapcsolatban módot talál arra, hogy a növendékek az iskolai munka nagy részét ne száraz szótanulással, hanem cselekvő foglalkoztatás révén végezzék el”– foglalta össze a korabeli prospektus. De tartottak játékos foglalkoztatót a nem iskolaköteles kicsinyeknek a „természetes érdeklődés kiélésére és az erők begyakorlására”, és vizsgafelkészítést a középiskolásoknak.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Révész Margit első férjével, a lipótmezei elmegyógyintézet másodorvosával indította el a Szanit. Dr. Dósay Mihály fiatalon meghalt; kislányuk, a Bibisnek becézett Margit a Szaniban nevelkedett a többi gyerekkel (később az erdei iskolában tanított). Az 1919-es Tanácsköztársaság nagy változást hozott a Szani és Révész Margit életében is. A proletárdiktatúra alatt államosították a szanatóriumot, állami felügyelőt helyeztek Révész Margit mellé. Az állami felügyelőből néhány évvel később Révész Margit második férje lett; dr. Hrabovszky József is bekapcsolódott a munkába. Három év alatt három gyerekük született: Anna 1922-ben, János 1923-ban, Gábor 1925-ben.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Révész Margit negyvenévesen szült utoljára. „A családi élet akkor vált teljessé, amikor a három Hrabi-gyerek gyors egymásutánban megjelent. Józsi bácsi gondozóként közibénk állott és én középkoromra újra fiatalasszony lettem.” A szülés utáni idő minden egyes alkalommal kisebb csodával ért fel számára: „a gyermekágy ideje abból a szempontból pompás időszak, hogy a tíz nap alatt nappal is szabad olvasni.” A legkisebb és legnagyobb gyerek között tizenöt év volt, „roppantul élveztem mindig, hogy mintegy szivárvány módjára szívtam fel egyszerre az egyes időszakoknak megfelelő tipikus tüneteket. Nagymama korom óta az unokák hasonló időbeli szétszóródását talán még elevenebben figyelem” – írta visszaemlékezésében.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Az én gyerekeim, az ő gyerekei, a mi gyerekeink; Szani valójában egy nagy család volt.
„Lassanként megtanultam, hogy nem szabad az anyák helyét elfoglalni a szeretet vonalán, mégha az édesanya nem is töltötte be tökéletesen szerepét az ún. nehéz gyermekével szemben”, ezért Révész Margit az egymás iránti megértés és méltányosság érzésének felébresztéséért dolgozott. Bár a kicsikhez ösztönös közelség vonzotta, igazi mély hatást a serdülőknél ért el. Értelmi-intellektuális érdeklődésük felkeltése után jött a „lelkiség kiformálása”, amely lényegében ösztön-nevelés volt. Vallotta, hogy pedagógiai és pszichoterápiai eredményt csak az egyéniség ősi, ösztönös magván belül lehet elérni. Nemcsak a szanisták túlzott kötödésével akadtak gondok, de saját gyerekei is megkövetelték a csak velük töltött perceket, ki jobban, ki kevésbé jobban viselve az osztozkodást.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)![A Szani nyáron volt a legnépesebb Minden napot egy órás sétával kezdett, aztán jöhettek a Szani-ügyek. A Zugligeten lakás a vidéki és városi életforma ellentétpárja másra is ráébresztette Révész Margitot. „Itt tanultam először a magam közvetlen átélésein keresztül, hogy a minduntalan felbukkanó ellentéteket hogyan lehet egymással kiegészíteni, új egységgé alakítani [...].Olyan élesen polarizált természeti tünemények is, mint férfi-nő, nyugtalan vagy passzív magatartás, fiatal-öreg, ösztön-értelem, materializmus-idealizmus, jó-rossz, velejökben valamilyen módon szintén megoldhatók.”](https://kep.index.hu/1/0/3034/30340/303401/30340137_cea93bdcbc95f7fbd299762afe665996_wm.jpg)
Minden napot egy órás sétával kezdett, aztán jöhettek a Szani-ügyek. A Zugligeten lakás a vidéki és városi életforma ellentétpárja másra is ráébresztette Révész Margitot. „Itt tanultam először a magam közvetlen átélésein keresztül, hogy a minduntalan felbukkanó ellentéteket hogyan lehet egymással kiegészíteni, új egységgé alakítani [...].Olyan élesen polarizált természeti tünemények is, mint férfi-nő, nyugtalan vagy passzív magatartás, fiatal-öreg, ösztön-értelem, materializmus-idealizmus, jó-rossz, velejökben valamilyen módon szintén megoldhatók.”
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Szanistának lenni közösséget jelentett, a maga írott és íratlan törvényeivel együtt. Mindenki törődött a másikkal, a konfliktusokat a Jószívű Barátok Körében vagy a pedagógusok a heti megbeszélésein oldották fel. Amikor az intézet már évek óta az enyészeté volt, az egykori, sokat átélt, megmaradt munkatársak összejártak a Szani Barátok Körében, az egykori tanítványok unokáiknak mesélték a hagyománnyá vált közös holdfényes sétákat az erdő egyik tisztására.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
„A park tönkrement, a régi Szani meghalt”– írta valamikor nem sokkal halála előtt Révész Margit, végignézve évtizedek elkötelezett munkáján. A háború után a Joint nemzetközi zsidó segélyszervezet vette bérbe a Szanit, árván maradt gyerek költöztek a falak közé. 1948-ban elérte az államosítás, volt tanoncszálló, politikai iskola, az ötvenes években szükséglakásokat alakítottak ki az épületekben. A hely fokozatosan az enyészeté lett: a Libegő építésekor a toldalékszárnyat elbontották, később a lelakott lakásokból kiköltözők helyére hajléktalanok jöttek. A helyi védettség későn érkezett, a villát lebontották, de pár éve visszaépítették és társasházként funkcionál.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
Révész Margit nemcsak a Szaniban foglalkozott gyermeklélektannal, gyógypedagógiával, nehezen nevelhető gyerekek és „erkölcsi fogyatékos” fiatalokkal. A tízes évektől rendszeresen közölt tanulmányokat e témákban, de írt kriminálpedagógiáról, nőlélektanról, a tehetséges és a háború sújtotta gyerekekről is.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)
A háború után Révész Margit a kísérleti lélektan előadója lett a Gyógypedagógiai Főiskolán, előadásokat tartott feminista körökben, majd dolgozó nők között. 1956 áprilisában, hetvenegy évesen halt meg. „Bejárt az ideggyógyászati klinikára haláláig. Otthon is rendelt. Arra emlékszem, hogy mikor egy gyermekes anya meglátogatta, akkor a gyermek vizsgálata után, miközben ő az anyával tárgyalt, én szórakoztattam a gyermeket, és jutalmul egy pici feketekávés csészében én is kaphattam egy kicsi kávét. Nagyon megtisztelve ereztem magam”– mesélte egyik unokája, Weinacht Krisztina a nagymamája társaságában töltött nyolc évet felidézve.
(Fotó: Révész Margit / FORTEPAN)A borítóképen Révész Margit és Hrabovszky József, mögöttük a nagylány Dósay Margit. A nagyobbik ülő fiú Hrabovszky János, a kisebbik Hrabovszky Gábor, a szőke kislány Hrabovszky Anna.
Rovataink a Facebookon