Ez lehetne a Kádár-kor instája

Szalay Zoltán sokat foglalkoztatott fotós volt, a teljes életműve közel százezer negatívkockából áll. Legtöbb képén a kor rádiós és televíziós személyiségei, színészek, zenészek vagy közszereplők láthatóak. Eddig hat anyaga jelent meg az Indexen: négy a Fortepan mellékletben, egy a nemrég megjelent albuma kapcsán, egy emlékező cikk pedig a halálakor.

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

A porték mellett fotózott anyagai jórészt gondos munkával elkészített, klasszikus fotóriportok. Kordokumentumok, a 60-as, 70-es évek sajtófotóira jellemző karakterjegyekkel. Pont olyanok, mint amik akkoriban az újságokban megjelentek. Aki publikálni akart, ilyeneket fotózott, nincs ebben semmi különös. De a kíváncsisága őszinte volt, nem a konfliktusokat akarta kerülni. Amikor 1964-ben az induló Tükör című politikai és társadalmi hetilaphoz került, az első számba tervezett anyaga felsőbb utasításra nem jelenhetett meg. Szalay az ingázó munkásokról készített fotósorozatot, de ez a téma, a szegénység jelenléte a szocialista Magyarországon a Kádár-korszak közepén még a túl érzékeny volt, helyére inkább egy Hruscsov-portrécikk került.

Az életmű feldolgozásának vége felé előkerült néhány színes dia is, és ez újdonság, mert színek az eddig ismert felvételeken nem voltak. Ezek a színes képek is összeállnak egy koherens anyaggá, mai értelemben ez lehetne Szalay instája: elkapott hétköznapi pillanatok jó stílusban, tudatos nyersanyaghasználattal és egy határozott állásfoglalás a képek mellett, többnyire 6x6-os fényképezőgéppel színes diafilmre.

Nem ő az egyetlen fotóriporter, aki még életében úgy döntött, legyen a munkája közkincs. Tényleg közös, a szó igazi értelmében, vagyis hozzáférhető, kutatható és szabadon felhasználható, mint a Fortepan összes képe. Valószínűleg kortársai és tanítványai közül sokan fogják még ezt a megoldást választani, az 1989 előtt készült fotóknak ma ez a legjobb helye. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59