Lázadó srácok, akik átláttak a szitán

„A fényképező ember örömének fő forrása az a konkrétum, hogy technikai kultúrája és szellemi képességei latbavetésével – elejétől végig – maga állítja elő „termékét”, a képet. Ez magasból nézve nem mindig és nem feltétlenül művészet, de a maga szemszögéből mégis egyedi alkotás, két keze munkájának és szellemi-lelki erőfeszítésének együttes gyümölcse.”

A Fotó magazin 1971/4-es számában megjelent  Miért fényképezünk?  című szöveg arra keresi a választ, hogy miért fotóznak emberek milliói. Nem a foglalkozást professzionálisan pénzért művelők motivációját keresi, hanem azok mozgatórugóját akarja megragadni, akik hobbiból, vagy precízebben kifejezve szenvedélyből fényképeznek.

„Eleinte magáért a fényképezés öröméért tevékenykedünk, beleértve a még naiv téma, az elemi esztétikai szép felfedezését és a kidolgozás manuális műveleteit, de akiben tényleg van érzék, hivatottság, itt nem áll meg! Nem is tud megállni. Ennyi nem elégíti ki. Már nemcsak magának, hanem másoknak is örömet akar szerezni életélményei képszerű tolmácsolásával. A közlésvágy félelmetes mozgató erő” – jelenti ki a szöveg.

Rubinstein Sándor és Sándor László (akinek fotóiból már látható volt egyösszeállítás az Indexen) talán olyan fotósok voltak, akik képeiken keresztül nem akartak mást, csak elmesélni az őket körülvevő világot. Tették ezt egy olyan korban – a hatvanas-hetvenes években –, amikor a valóság elmesélésére nem állt rendelkezésükre annyi eszköz, mint manapság, a hatalom pedig igyekezett ellenőrzés alatt tartani a szelepeken kiszökő levegőt. A totális kontroll azonban csak a publikált művekre terjedhetett ki.

Rubinstein Sándor és Sándor László nem voltak tagjai hivatalos fotóköröknek, nem vettek részt kiállításokon, de nemcsak emiatt számítottak „törvényen kívülieknek”. Képeik alapján egyértelmű, hogy e két fiatalember éppen azt testesítette meg, amitől a rendszer oly ádázan óvta az ifjúságot: a nonkomformizmust, a devianciát, a lázadást, amit akkoriban „nyugatmajmolásként” emlegettek – írta a két fotós munkáiból szervezett kiállításhoz Legát Tibor, újságíró.

Szerinte az olyan srácok, mint Sándor László és Rubinstein Sándor reménytelen esetek voltak a kádári kommunista hatalom számára. „Ők ugyanis azok a lázadók, akik ösztönesen átláttak a szitán, és azért nem tartották be a játékszabályokat, mert látták azok tarthatatlanságát, hazugságait. Minden bizonnyal nem ők voltak az egyedüliek, de abban szinte egyedülállók – mivel a fotózás volt a szenvedélyük –, hogy megörökítették ezt a különös létállapotot” – írta Legát.

Az Édentől keletre. Lázadás Budapesten – Rubi&Lózé című kiállítás ingyenes, 2020. február 23-ig mindennap 11 és 19 között megtekinthető a  Capa Központ – 8F Galériában . A kurátorok Csizek Gabriella és Sándor Dávid.