Mennyi minden történhet egy utcasarkon, nézzék csak!

fortepan 192951

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Az 1912-ben született szerző a háború után kezdett el aktívan fotózni.  1950-ben, ahogy ő fogalmazott „bekapcsolódott a fotóamatőr mozgalomba”, és évtizedekig vezette a Tungsram Fotókört, majd párhuzamosan az Óbudai Fotóklubot is.  Mindkét körben fotós kirándulásokat és kiállításokat szervezett, szakcikkeket írt, de a mi történetünk szempontjából fontosabb, hogy fotózott. A halála után fennmaradt, 1955–1983 között készült negatívokat a szerző Kanadában élő fia osztotta meg velünk. Az 1965 előtti időszak sajnos csak hiányosan maradt fenn, de a későbbi évek teljesnek mondhatóak. A negatívtartó-tasakokra írt számokból látható, hogy szinte hetente fotózott valahol a szerző. Körülbelül 30 000 fotóról van szó, amiből 1700 kép került föl a Fortepanra

Kriss Géza világa egy fura keverék: geometriából, kontrasztokból, meleg fényekből és érzelmekből áll. Jellemző nézőpontja a felülnézet (ablakból, toronyból, teraszról fotózott). Rajonghatott a kortárs építészetért. (Fura, de az általa lefotózott épületeket mára vagy átalakították, vagy lebontották, vagy sebként kerülgetik a városlakók). Sok képet készített teleobjektívvel (visszatérő motívuma pl. az úttest és a zebra), de igazi streetfotósként is megjelent: járókelők, kártyázók, piaci kofák tűnnek fel a fotóin. Nagyon szépek a lépcsőházakban, járdákon készült ellenfényes képei. Konstruktivista nézőpontok lakótelepekről, közben pedig  gyerekek mindenfelé, játszótereken, grundokon, tornapályákon. Kedvelte a vizes, tükröződő aszfaltot, úgy képzelem, hogy ha elkezdett esni az eső, már vette is a fotóstáskáját. A sokfelé kanyargó életmű visszatérő helyszíne a Práter utca, a szerző ablaka, ahonnan időről időre fényképezett utcai jeleneteket. A  tűzifást, a szódást, a tócsákat kerülgető, havat lapátoló  embereket. Mennyi minden történhet egy utcasarkon, nézzék csak!

Hiába nézegetem Kriss Géza képeit hónapok óta, nem jövök rá, mire is készült valójában. Jók az életképei – szeretett volna hivatásos fotóriporter lenni? Volt szeme az építészethez – elment volna képeslapfotósnak a Képzőművészeti Alaphoz? Vagy a helyén volt az Óbudai Fotóklubban, és nem bánta, hogy csak „amatőr”? Valószínűleg szerethették a tanítványai, a Tungsram, meg az Egyesült Izzó munkásai. Hogy nála tehetségesebb fotós lett volna közöttük, azt kétlem. Egyértelmű, hogy az év nagy felfedezése – nekem – Kriss Géza! 

Tamási Miklós