A legprofibb amatőr

fortepan 192836
2020.06.14. 23:52

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Időnként felmerül a kérdés, hogy akkor most hány Vivian Maiere van Magyarországnak. Látom a megosztások szövegéből, a kommentekből, hogy egy-egy fortepanos szerző lesz az új magyar Vivian Maier. A válasz egyszerű: sok ilyenünk van, de igazából egy sincs. A jó utcai fényképezéshez nem kell sok dolog, de nem árt, ha a képek egy minél nagyobb városban készülnek, ahol nagy a forgalom, sokféle ember van jelen egyszerre, és az utcákon mindenféle fura alakok is mászkálnak. Az alapvető különbség az, hogy Magyarországnak megközelítőleg sincs egy Chicagója – Budapest a legnagyobb város, itt kell boldogulni az utcai fotózással. A fortepanos szerzők képein azonban az jön szembe időnként, hogy a magyar főváros egyáltalán nem rossz terep.

Mindig érdekes egy lappangó fotós világát megfejteni. Nincsenek interjúk, kiállítások, katalógusok, publikációk, feljegyzések, javarészt csak a képekből olvashatjuk ki az adott szerző személyiségét. Ha mondhatok ilyet, több szerzővel jóban vagyok a Fortepanról, úgy érzem, sok mindent megtudtam róluk, miközben órákon át válogattam a képeiket. Kriss Géza képeire nem teljesen igaz a lappangás, de én például nem ismertem őket. Sokan vagyunk ezzel így, mert Kriss nem lépett át a profik világába, nagyon aktív volt viszont az amatőrfotós-életben. Két héttel ezelőtti cikkünkben írtunk is róla.

Amit érzek Kriss fotós személyiségéről, az egy kicsi bátortalanság – lehet, ez az oka, hogy nem mozdult ki az amatőr mozgalomból. Ezt nem mint kritika mondom, személyes tapasztalatomból tudom, mennyire nehéz idegen embereket csak úgy az utcán lefényképezni közelről. Ráadásul ez nálunk ebben a formában be is lett tiltva pár éve. Említettük legutóbb, hogy Kriss meleg fényekkel, geometriával és – ha tehette – felülnézetből dolgozott. Sok olyan mintázatot használt, amik a belépő fotós sétákon segítenek, ha igazából az utcákon éppen nem történik semmi sem. Sok fotóklubban ezeken gyakorolják a képalkotást, egyfajta stúdium részeként. A nedves aszfalt, az ellenfény, a hirtelen leszakadt hóesés mind az eseménytelen fotográfia kitüntetett pillanatai. Szintén Kriss visszahúzódóbb személyiségére utal a teleobjektív, az, hogy az emberek gyakran inkább háttal állnak, továbbá az említett felülnézet láthatatlansága. Ahogy mondtam, nagyon stresszes az utcai fényképezés, ezen sokat segít a távolság és az a tapintat, hogy végül mégsem merünk arcba fényképezni az ismerőseinken és a gyerekeken kívül másokat. Ha úgy tetszik, Kriss Géza mesterlövész volt, Vivian Maier meg egy zsebtolvaj, aki a legismertebb képeit egy felülről belenézős géppel készítette. Így nem lehetett tudni, hogy fényképez éppen, vagy csak a gépét piszkálgatja. Maiernél még ott a rejtélyes élete is, az, hogy képeit sosem mutatta meg senkinek, viszont tudatosan képezte magát, albumokból tanulmányozta a fotográfia fősodrát.

Van még valami, ami többször előfordult már, talán ezért Vivian Maier-ezünk. Érkezik egy új adományozó a Fortepanhoz, és nem értem, hogy ezeket a képeket miért nem láthattuk eddig. Adott esetben egy-két képnek egyértelműen ott lenne a helye a legjobbak között, néhány darab simán jobb, mint a leghíresebb kortársaik. Ha százezres nagyságú hagyaték nagy valószínűséggel nem is fog előkerülni Magyarországon, egy alternatív hazai kánont lassan össze lehet állítani a Fortepan képeiből. Bár Kriss Géza képei nem mind tökéletesek, a legtöbbjük tökéletes fényképekre emlékeztetheti a nézőt.