Mert néha nagyon nehéz bólogató értetlenkedéssel hallgatni, hogy valami minden éjjel ólálkodik a szobában, valami láthatatlan, és a hang mindenhonnan hallatszik, és semmit sem lehet tenni. Nehéz megőrizni a szkepticizmust, ha kísértetekre vagy más természetfeletti jelenségekre terelődik a gyanú. És nem könnyű elnyomni a nyugtalan álmú lelkiismeret ébredezését, amikor a páciens már a tetőn mászkál éjjelente, hogy leleplezze az ott vadászó nyesteket, miközben a megtérés abszurd gondolata is foglalkoztatja. De ha van elég erőnk, ha nem kaccintjuk el magunkat idejekorán, és a szánalomnak is csak a maga idejében engedünk teret, akkor páratlan szórakozásban lehet részünk, és ezalatt sokat megtudhatunk az emberi psziché meglepő törékenységéről.

Sajnos egy efféle móka akár a baráti kapcsolat megromlását is eredményezheti - bár az ilyen sértődékeny baráttal amúgy se lehet mit kezdeni. Ezt kiküszöbölhetjük, ha egy éjjel segítünk neki megkeresni a kópégépet, és meg is találjuk. Az igazán tehetséges életművészek ekkor eljátszhatják a tanácstalan találgatást is: ki tehetett ilyet? Ehhez azonban szinte emberfeletti hidegvérre lesz szükségünk. De ha már tudjuk, hogy ártani csak akkor érdemes, ha abból profitálhatunk, hát próbáljunk annyit tanulni ezen a gyakorlaton, amennyit lehet. Más haszna ugyanis nincsen... esetleg cikket lehet belőle írni, viszont az most már plágiumnak számít.