Oszkó: Nem kell új IMF-hitelkeret

Magyarország nem tervezi, hogy új hitelcsomagot kérne jövőre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hanem a meglévő hitelszerződés meghosszabbítását támogatja, írta a Bloomberg ügynökség Oszkó Péter pénzügyminiszter nyilatkozata alapján.

Az IMF és az EU illetékesei jelenleg vizsgálják a magyar költségvetési politikát. Ennek eredményét szeptember 7-én hozzák nyilvánosságra, írta az ügynökség.

Oszkó Péter elmondta, Magyarország arra kérte a Nemzetközi Valutaalapot, az EU-t és a Világbankot - amelyek tavaly ősszel együttesen 20 milliárd euró (28,5 milliárd dollár) készenléti hitelt hagytak jóvá -, hogy a kölcsönből fel nem használt részleteket az eredeti, 2010. márciusi határidőn túl is le lehessen hívni, ha szükséges.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a hazai kötvénykibocsátás elegendő ahhoz, hogy finanszírozni lehessen az idei költségvetési hiányt, és ettől függetlenül nemzetközi kötvénykibocsátást is meg lehet fontolni.

A kormány nem növeli idei 3,9 százalékos és a jövő évi 3,8 százalékos GPD-arányos államháztartási hiányra vonatkozó céladatát. Ezek betartása ugyanis Magyarország "alapvető érdeke", idézte az ügynökség a pénzügyminiszter szavait.

Magyarország a készenléti hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le, de a szeptemberben esedékes részletet nem tervezik lehívni, írta a Bloomberg Oszkó Péter nyilatkozata alapján.

Magyarország júliusban 1 milliárd euró (1,4 milliárd dollár) értékű eurókötvényt dobott piacra, ami az első nemzetközi kötvényeladása azóta, hogy az országot elérte a hitelválság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25