Aladár, Álmos
-1 °C
1 °C

Túlteljesíti eredményterveit a vagyonkezelő

2009.11.29. 08:26
Legalább 20 milliárd forinttal túlteljesíti idei eredményterveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

A Zrt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós az MTI-nek elmondta, hogy az ingatlan-értékesítésből tervezett bevételek ugyan elmaradnak az előirányzattól, de a más területeken befolyó többlet ezt ellensúlyozza, így az ESA egyenlegre gyakorolt hatás is pozitív lesz. Azt is elmondta, hogy a válság miatt az időszak nem kedvezett az ingatlaneladásoknak, és a tranzakciókhoz hitelt nyújtó bankot is nehezen lehetett találni.

A tervektől eltérő bevételekben a Richter kötvénycsere és az FHB tőkeemelése játszotta a fő szerepet. A Richter Gedeon Nyrt. részvényekre átcserélhető kötvény tranzakciói összességükben 33,2 milliárd forintos pozitív szaldóval járultak hozzá a finanszírozási egyenleghez, a kötvénycseréből származó bevétel mintegy 240 milliárd forintot ért el. A nettó bevétel már a kincstári számlára került.

Szeptember végéig a kiadások a tervezett összeg 59 százalékát tették ki. Ezt növelte az FHB-ban végrehajtott 30 milliárd forintos tőkeemelés. A banki likviditásjavító intézkedéssel a jelzálogbankban a Pénzügyminisztérium szerzett közvetlenül tulajdont két újonnan kibocsátott részvénysorozattal, 30 milliárd forint értékben.

A 2009. évi költségvetés az állami vagyonnal kapcsolatos  bevételekre 97 milliárdot, a kiadásokra 112 milliárd forintot meghaladó előirányzatot tartalmaz. Ezen belül az ingatlan értékesítéséből 31,5 milliárdot irányoztak elő.