Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Jegyet kell váltaniuk az ingyen utazóknak is

2010.01.25. 17:37
Aki ingyen utazik, annak is kell kérnie regisztrációs jegyet a vasúton és a Volán-buszokon, ezzel mérik fel az utasok számát, tervezik meg a menetrendet és erre alapozzák majd a kedvezményrendszer átalakítását. A regisztrációs jegyet legkésőbb február 28-áig vezetik be. A szolgáltatók plusz költsége éves szinten hozzávetőleg másfél-kétmilliárd forint lehet.

A regisztrációs jegy bevezetése a közlekedési szokások felmérését szolgálja az ingyenes utazásra jogosultak körében - mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

Mint közölte,  a szolgáltatók számára 2010. február elsejétől  válik lehetővé a regisztrációs jegy fokozatos bevezetése legkésőbb február 28-áig.

A kormánybiztos elmondta, hogy a vasútra és a Volán-buszokra 2010. március 1-je után már csak regisztrációs jeggyel szállhatnak fel az ingyenes utazásra jogosultak, 2010. július elseje után pedig 500 forint pótdíjjal szankcionálják ennek hiányát.

Antali Károly hangsúlyozta, hogy a helyközi vasúton és buszokon   térítésmentes utazók regisztrálása megalapozza a kedvezményrendszer átalakításának további lépéseit, illetve segíti a menetrend tervezést.

A helyközi közösségi közlekedés legvitatottabb része, hogy ki milyen viszonylatban utazik térítésmentesen szociálpolitika kedvezményként.

Kérdésre válaszolva Antali Károly elmondta, a közösségi közlekedési kedvezmények átalakítása jelentős társadalmi egyeztetést igényel, így a kormányzati ciklusban még hátra lévő időben ebben már nem lesz változás.

A regisztrációs jegy bevezetésének gyakorlati részére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy szolgáltatónként vizsgálták a helyzetet, a vasútnál több pénztárra, jegykiadó automatára van szükség, néhány Volán-társaságnál pedig meg kell újítani a jegykiadó rendszereket.
Becslésük szerint a 170 ezer napi elővárosi közlekedésben az utasok 35-40 százaléka esetében hiányzik a szociálpolitikai kedvezményhez kötődő regisztráció, és további 20-25 százalékot jelenthet a vasutasok kedvezménye.

A tárca tájékoztatása szerint a regisztrációs jegy bevezetése - eszközbeszerzések, informatikai rendszer átállítása - összesen mintegy 30 millió forintba kerül a szolgáltatóknak. A működtetéssel járó kiadás legnagyobb tétele a jegyek előállításának ára. Mértéke ezért leginkább a regisztrációs jegyet váltók számának függvénye. Az előzetesen becsült teljes üzemeltetési költség éves szinten hozzávetőleg másfél-kétmilliárd forint lehet.

Antali Károly bejelentette azt is, hogy a vasúti törvény módosításához kapcsolódóan hamarosan megjelenik a kormányrendelet a vasúti pályák besorolásáról, valamint  a miniszteri rendelet az egységes egyeztetésre vonatkozó szabályozásról. Fontosnak nevezte, hogy a vasúti személyszállítás területére is megszülessen a közszolgáltatási szerződés. A MÁV-START-tal három évre kötik majd  meg a közszolgáltatási szerzőst, de ehhez még szükséges a támogatásokat rögzítő kormányrendelet megjelenése.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?