52 milliárdos veszteséget talált magának az Emfesz

2010.01.27. 12:28
Azonnali hatállyal felmondott az Emfesz könyvvizsgálója, amikor kiderült, hogy a gázkereskedő cég egy 52 milliárd forintos tétellel módosítani akarja két évvel ezelőtti mérlegét. Az Emfesz vezetője, Góczi István 2008-at eddig eredményes, 6 milliárd forint tiszta nyereséget produkáló évként emlegette, most azonban brutális, 45 milliárdos veszteséget akar elszámoltatni. A Moore Stephens Hezicomp szerint a cégvezér a tartozás eltitkolásával súlyos szerződésszegést követett el. Az Emfesztől menekülnek a szakemberek, és a cég maga is megkezdte az ügyfelek kiszervezését a MOL Energiakereskedőhöz.

Az Index információi szerint az Emfesz (Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft,) néhány napja megküldte az APEH-nak az 2008-as üzleti évre vonatkozó mérlegének módosítását. A szolgáltató cég az eddigi hivatalos adatok szerint 220 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 7,7 milliárdos adózás előtt eredményt ért el. Az önrevízióban viszont a nyereség gigantikus veszteségbe fordult.

Úgy tudjuk, az Emfesz könyvvizsgálója, a Moore Stephens Hezicomp néhány napja rendkívüli felmondással szerződést bontott megbízójával, amikor kézhez kapta Góczi István levelét. Az ügyvezető igazgató arról értesítette őket, hogy egy „kapcsolt vállalkozással szemben fennálló behajthatatlan követelés” miatt átírta a cég lezárt, auditált, leadózott könyvelését. Mint kiderült, az Emfesznél egy 52 milliárd forintos veszteségtételt találtak váratlanul 2008-ra vonatkozóan.

A Moore Stephens Hezicomp nem vette jónéven az adatok hirtelenjött változását, azonnali hatállyal felmondott, a jogviszony megszűnését pedig hivatalosan is közzétette. A könyvvizsgáló szerint Góczi „súlyosan megsértette” a két vállalkozás között létrejött megállapodást, miután nem tett eleget a megbízható, valós és teljes körű gazdálkodási adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettségének, amikor tulajdonosváltás után maradt megoldatlan ügyek között nem tett említést tartozásokról.

Az Emfesz kommunikációs vezetője, Gallyas Igor megerősítette, hogy az önrevíziós dokumentumokat már elküldték az adóhatósághoz, de szerinte a mérleg módosításához nem kell új auditort keresniük, mert a Moore Stephens Hezicomppal sikeres egyeztetések zajlottak. (A Moore Stephens Hezicomp ügyvezetője, Herczeg Imre a könyvvizsgálói titoktartásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az ügyről.) Gallyas elismerte, hogy Firtas-birodalom belső elszámolási trükkjeinek tulajdonított hiány alapjaiban módosíthatja az Emfesz megítélését mind a hitelpiacon, mind a szolgáltatók közötti versenyben.

Forrásaink szerint az Emfesz megítélését cégen belül is rontotta a gigantikus veszteség híre. A gázszolgáltató a zavaros tulajdonosváltás és a cégnél lezajlott rendőrségi vizsgálat ellenére is meg tudta őrizni 60-70 fős szakembergárdáját, az utóbbi hetekben azonban megindult az elszivárgás.

Visszajáró milliárd

A rekordméretű, 52 milliárdos önrevízió egyik következménye, hogy az Emfesznek elvileg visszajár több mint egymilliárdnyi társasági adó.

Adószakértők szerint ekkora összegű változás biztos, hogy felkelti a hatóság figyelmét. Abban az esetben pedig, ha az Emfesz még vissza is igényli a befizetett összeget, az APEH szinte automatikusan ellenőrzést hajt végre a cégnél.

Az Emfesz – a Mol stratégiai kivonulását követően – gyors karriert futott be a hazai gázpiacon, fél évtized alatt megszerezte az országos forgalom 20-25 százalékát. A növekedési szakasz azonban a jelek szerint véget ért, mert a cég, amely tavasz óta nem tudott külföldről olcsó gázt szerezni, megkezdte ügyfeleinek kiszervezését.

Új partnerként a stratégiát váltó Mol Energiakereskedő Zrt. nevű vállalkozása bukkant fel. Világgazdaság szerint a legnagyobb 40 ügyfelet már átirányították. Góczi a lapnak erre vonatkozóan annyit mondott, hogy cégének gázvásárlási szerződése van a Mollal.

A Mol 2007-ben alapította a Mol Energiakereskedőt, két évvel azután, hogy eladta az egész országot ellátó gázkereskedelmi üzletágát az E.ON-nak. A Mol Energiakereskedő eddig elvileg csak a cégcsoporton belüli kereskedést végezte, de 2009 végén változhatott a terv. A Mol mellé 50 százalékkal beszállt egy karibi offshore cég, Normeston Trading Ltd., amelyről azt állították, hogy orosz háttérrel rendelkezik, ám a valódi tulajdonosokról nem adtak ki információt.

emfesz 1210.gif

A kiszervezésekhez és az Emfesz renoméjának látványos rontásához nyilván lesz egy-két szava az Emfesz régi tulajdonosának, a Mabofinak is, amely továbbra is igényt tart a gázszolgáltatóra. A tulajdonjog körüli huzavona egyik helyszíne Svájc, miután az ukrán milliárdos, Dimitrij Firtas érdekeltségét egy svájci adóparadicsomban alapított cég, a Rosgas AG szerezte meg.

Zug kanton bírósága néhány napja, január 26-i rendelkezésében újból megtiltotta a RosGas-nak, hogy az emfeszes részesedéseit elidegenítse, vagyontárgyait likvidálja, vagy szerződéseit másnak adja át.