Jusztina
10 °C
27 °C

Tetszik a reformprogram iránya az uniós biztosnak

2011.03.15. 16:06

Világos jeleit látja az Európai Bizottság a március elején bejelentett Széll Kálmán Tervben foglalt intézkedéseken annak, hogy Magyarország jó irányba tart a pénzügyi konszolidáció útján, jelentette ki kedden Brüsszelben Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. A finn biztos az uniós tagországok pénzügyminisztereinek találkozója után tartott közös sajtótájékoztatót Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és Michel Barnier belső piaci biztossal. A találkozón a túlzott államháztartási hiány miatt folyó, már régebben indított eljárás keretében esett szó a magyar és a lengyel gazdaságról.

Rehn megismételte, hogy az Európai Bizottság szeretne mielőbb további részleteket kapni a magyar tervekről, különös tekintettel a hiányra, a következő években is hatni képes, szerkezeti jellegű intézkedésekre.

A biztos emlékeztetett arra, hogy a miniszterek korábbi ajánlásai alapján a hiánynak idén kellene a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá kerülnie, lehetőleg a fenntarthatóságot is biztosító szerkezeti intézkedések útján. Hozzátette, hogy a március eleji intézkedések bejelentéséig úgy tűnt, a csökkentést főleg átmeneti intézkedések szolgálják. Az MTI értesülése szerint a biztos a találkozón fontos eszköznek nevezte a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot is.

Brüsszeli források szerint a vitában volt olyan felszólalás is, amely szerint az EU-nak tovább kellene lépnie a deficiteljárásban. Rehn szerint viszont korai még foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy kell-e az EU-nak új lépéseket tennie a deficiteljárásban. Azt mondta: reméli, hogy a bizottság hamarosan, akár még a konvergenciaprogram beadása előtt további részleteket ismer meg a tervezett magyar intézkedésekről.