Fontosabb részletek
  • Augusztus 5-én az S&P leminősítette az Egyesült Államokat.
  • A válsághangulat ismétlődő rekordokba, majdnem az egyfrankos euróig erősített a svájci frankot. A frank árfolyama augusztus 9-én 273,12 forintig erősödött.
  • Az európai vezetők nem tudnak megállapodni az egységes, közös eurókötvényről.
  • A svájci jegybank, bár voltak ilyen pletykák, nem rögzítette az árfolyamot az euróhoz.
  • A tőzsdék hetek óta nagy kilengésekkel mozognak, de alapvetően gyengülnek.
  • Augusztus 16-án Európa-szerte rossz GDP-adatok jelentek meg, a magyar gazdaság lényegében leállt a második negyedévben. a kormánynak újabb kiigazításokról kell döntenie.
  • Amerika recesszióba zuhanhat a legfrissebb Fed-index szerint.
    15 perccel késleltett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu

    új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
    • A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken második napja estek, háromnapi javulás után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,7 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint százalékos napi veszteséggel 918,47 ponton zárt.

      A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 pénteken 1,18 pontos, 0,02 százalékos romlással 5129,92 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 46,66 pontos, 0,84 százalékos mínusszal 5537,48 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 31,36 ponttal, 1,01 százalékkal 3087,64 pontra csökkent. (MTI)

    • Az egész napos lejtemenet után délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 500 pontot emelkedett, a BUX végül 67,19 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 17 839,86 ponton zárt pénteken. A Mol 16 410 forinton zárt 1,921 sázalékos pluszban, az MTelekom részvényei 1 százalékos mínuszban 495 forinton zártak. Az OTP 4110 forinton zárta a napot, a nyitáshoz képest 0,73 százalékot erősödött. A Richter 34 005 forinton zárt, 0,01 százalékos emelkedés után.

    • ben1.png
      ben2.png
    • Bernanke beszédét követően erősödött a forint a svájci frankal szemben, a korábbi 239-es szintek után egészen 233,43-ig jutott az árfolyam. Az USD/CHF jegyzések 0,7950-ről 0,8150-ig ugrottak, ami éppen egy hónapja a legerősebb dollárt jelenti.

    • Mivel Bernanke nem mondott konkrétumokat az esetleges további monetáris élénkítés témájában, ami gyengítette volna a dollárt, ezért látunk lendületet az euróval, illetve a svájci frankkal szemben – nyilatkozta az egyik befektetői szakértő a jegybankelnök szavai kommentálva.

    • A budapesti tőzsde is túllendült a Bernanke beszédének kezdetét kísérő esésen, most már csak 0,9 százalékos mínuszban, 17,618.9 pontnál jár.

    • Véget ért az amerikai tőzsdék esése, a Dow Jones 107 pontos mínuszban, a Nasdaq pedig pluszban jár.

    • A teljes beszéd szövege itt olvasható angolul a Fed honlapján.

    • Határozott eséssel reagáltak a vezetõ részvénypiacok Ben Bernanke Fed-elnök beszédének eddig közzétett részeire. Bernanke jelezte, hogy szeptemberben fogják megvitatni egy következõ monetáris lazítás lehetõségét. Az S&P 500 percek alatt 10 pontot zuhant. Közben a dollár erõsödik a vezetõ devizákkal szemben, mivel a jegybankelnök nem tett konkrét utalást az alternatív monetáris élénkítésre. Az euróval szemben 1,4440-ről 1,4390-ig kapaszkodott a dollár. (portfolio.hu)

    • Az előzetesen közöltnél valamivel kedvezőbb képet fest az amerikai fogyasztók hangulatáról a Michigani Egyetem által készített fogyasztói bizalmi index. Felülvizsgált augusztusi értéke 55,7 pont lett, az elemzők 55,8 pontos értéket vártak. (Portfolio.hu)

    • A nyitás után nem sokkal a 30 vezető ipari vállalat DJIA mutatója 1,00 százalékos, az S&P-500 1,08 százalékos, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,75 százalékos mínuszban állt. A pénzpiacok pénteken Ben Bernanke Fed-elnök éves Jackson Hole-i beszédét várják, amely közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődik. Elemzők szerint Bernanke újabb gazdaságösztönző intézkedéseket jelenthet be, ráadásul a piacon sokan a mennyiségi enyhítési program folytatását látnák legszívesebben. Csütörtökön a DJIA 170,81 ponttal, azaz 1,51 százalékkal 11 149,90 pontra gyengült. Az S&P 500 18,34 ponttal, azaz 1,56 százalékkal 11 159,26 pontra csökkent. A Nasdaq Composite 48,06 ponttal, 1,95 százalékkal gyengült és 2 419,63 ponton zárt.

    • Az elmúlt percekben felgyorsult a mélyrepülés a budapesti tőzsdén, a részvényindex több mint 2 százalékos, 350 pontot meghaladó mínuszban van. Az OTP 4000 forint alatt is járt nemrég, a Mol 15 520 forintig esett.

    • Alig változott a forint árfolyama péntek délután, a svájci frank jegyzése 238 forint körül, az euróé 272 forint körül mozgott 16 óráig. A pénzügyi piacok világszerte Ben Bernanke-tól várnak iránymutatást. A svájci frankot röviddel 16 óra előtt 238,55 forinton jegyezték. Péntek reggel 238,84 forint, csütörtök délután 237,47 forint volt a frank.  Az euró 272,80 volt péntek délután, a reggeli 272,34 forint és az előző nap délutáni 272,77 forint után. Az amerikai dollárt 188,92 forinton jegyezték péntek délután.

    • Az amerikai gazdasági növekedést csak költségvetési eszközökkel lehet ösztönözni, a sokak által várt mennyiségi enyhítés erre alkalmatlan és csak újabb likviditásáradatot indítana el a világgazdaságban - mondta Joseph Stiglitz közgazdász a Xinhua kínai hírügynökségnek adott interjúban a Nobel-díjas gazdasági szakemberek éves találkozóján Lindauban.

      "A Fed jelentős szerepet játszott a válság kialakulásában. Érthető, hogy felelősnek érzik magukat és most tenni akarnak valami, de sajnos nagyon kevés eszközük van, amivel segíthetnek". Stiglitz szerint a tények azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság nem úgy halad a konszolidáció útján, ahogy azt az Obama kormányzat várta. "A Fed  második mennyiségi enyhítési programja nem működött. Ezt látva miért is lenne harmadik kör, hacsak nem akarják megmutatni, hogy még mindig fontos szereplők" - tette hozzá.

    • Elképzelhető, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben 2012-ben sem lesz gazdasági növekedés Görögországban - mondta Evangelosz Venizelosz, Görögország pénzügyminisztere egy pénteki parlamenti beszédben.

      A politikus arról tájékoztatott, hogy az elkövetkező napokban kezdik el értékelni a költségvetési célszámokat a mentőcsomagokban résztvevő nemzetközi partnerekkel. Venizelosz szerint a  júniusban elfogadott újabb megszorításokkal, elkerülhető, hogy további kiadáscsökkentésre vagy adóemelésre legyen szükség.

    • Az amerikai GDP adat közzétételét követően a BUX is esni kezdett: röviddel három előtt 17 493 pontra esett a Budapesti Értéktőzsde indexe. A Mol 1,92 százalékos mínusz után 15 790 forinton áll, az MTelekom papírjai 0,8 százalékos veszteséggel 496 forintot érnek. Az OTP 4040 forinton, a Richter 33 600 forinton áll.

    • 2011 második negyedévében mindössze egy százalékkal növekedett az amerikai gazdaság, ami 0,3 százalékpontos korrekciót jelent az első becslésben szereplő értékhez képest. A konszenzus 1,1 százalék volt.

    • cikkünk a témában:

      K&H: Még lejjebb löki a Fed a tőzsdéket

      Ben Bernanke Fed-elnök előreláthatóan nem fog újabb likviditásbővítő programot bejelenteni" – vélekedik Horváth István, a K&H Alapkezelőjének befektetési igazgatója. A nagy zuhanást azonban nagy erősödések követhetik, így a szakember senkinek nem javasolja, hogy most eladjon.

    • A svájci gazdaság növekedési ütemének a lassulását jelzi az ország vezető gazdaságkutató intézetének pénteken megjelent felmérése. A zürichi Konjunkturforschungsstelle (KOF) hat hónapra előre tekintő konjunktúramutatója 1,61 pontra csökkent augusztusban a júliusi 1,98 pontról. A szakértők 1,84 pontra számítottak.

      A mutató már negyedik hónapja gyengül, az augusztusi csökkenés több mint két éve legnagyobb volt. Tavaly augusztusban az index jóval magasabban, 2,22 ponton állt. A KOF közleménye szerint a mutató alakulása arra utal, hogy a svájci hazai össztermék (GDP) bővülése jelentősen lassul az év hátralevő részében. (MTI)

    • cikkünk a témában:

      Mellár: Bukás a kormány gazdaságpolitikája

      A jobboldali közgazdász a Magyar Nemzetben kritizálta a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát. Azt írta, az már a kezdetektől tévúton járt. Az egykulcsos szja-rendszer elhibázott, a több kulcs mellett vagyonadó is kellene. A szerző szerint "válaszút elé ért az Orbán-kormány: vagy azonnal radikális gazdaságpolitikai fordulatot hajt végre, vagy pedig óhatatlanul belecsúszik az elmúlt négy évtized politikájába".

    • Csökkent a gazdasági növekedés üteme Spanyolországban a második negyedévben, erősítvén az aggodalmakat, hogy a gazdaság ismét recesszióba kerülhet, ha a továbbiakban nem javul a teljesítménye. A pénteken ismertetett végeleges adatok szerint a GDP 0,2 százalékkal bővült április-június között az első negyedévi 0,4 százalékos növekedést követően. Éves bázison 0,7 százalékos volt a növekedés, az első negyedévben 0,9 százalék. A kormány várakozásai szerint a GDP 1,3 százalékkal gyarapszik az idén, az elemzők többsége inkább 0,8 százalék közeli növekedést prognosztizál. (MTI)

    • Vezető német lapok mai száma azt írja, hogy a finn-görög megállapodás, amely fedezetet kért volna a hitelnyújtásért cserébe, lekerült a napirendről, helyette más megoldáson, illetve a többi eurózóna tagország által is elfogadható módszeren dolgoznak a háttérben. Most azon gondolkodnak, hogy készpénzes fedezet helyett esetleg vagyontárgyak (ingatlanok, államosított vállalatokban részesedés, esetleg az aranytartalék) lennének minden eurózóna tagországnak a biztosítékok. A finn-görög megállapodás körüli viták csökkentik annak esélyét, hogy a második görög hitelcsomag kellő időben létrejön. A fent vázolt, fokozódó bizonytalanság hatására a görög állampapír hozamok az elmúlt két hétben már jelentősen emelkedtek, az 5 éves görög CDS-felár pedig ma közel 100 bázisponttal csaknem történelmi csúcsra emelkedett. A 2 éves görög államkötvény hozama ma is 45% körüli magasságban jár. (Portfolio.hu)

    • Lengyelország, Oroszország és esetleg Magyarország is felminősítésre számíthat, miután a Standard & Poor's hitelminősítő javított Csehország adóskockázati besorolásán - közölte Simon Quijano-Evans, az ING Bank közgazdásza a Rzeczpospolita című lengyel napilap pénteki számában.

      Az S&P a korábbi "A"-ról "AA-"-ra javította Csehország hosszú távú külföldi devizaadósi besorolását, míg hosszú távú koronaadósi minősítését "A+"-ról "AA"-ra emelte. Az ING Bank közgazdásza ezután arra számít, hogy hat hónapon belül a térség más országait is felminősítik a hitelminősítők. A S&P méltányolta a cseh deficitcsökkentési programot és azt,  hogy viszonylag alacsony, a GDP 38,5 százalékán áll az államadósság szintje, amely várakozások szerint 43 százalék körül állapodhat meg. (MTI)

    • A UBS  azzal számol, hogy 2012 végére 1,2 frankot érhet majd egy euró. Ez azt jelenti, hogy a svájci bank a frank gyengülésére számít. Pénteken reggel 1,1435 volt a keresztárfolyam. A UBS előrejelzésében abból indult ki, hogy a svájci központi bank (SNB) olyan lépéseket tesz, amellyel csökkenti a frank jelentőségét a befektetők körében. Már csak azért is, mert az erős frank visszafogja Svájc gazdasági növekedését, különösen káros az exportálók szempontjából. (MTI)

      Az erős franknak tudható be, hogy több mint két és fél éve legalacsonyabb szintre esett a csütörtökön bejelentett augusztusi svájci ZEW üzleti hangulatindex.

    • A péntek délelőtti kereskedésben 239 forint közelébe drágult a svájci frank, 272,5-273 forint közé az euró, míg a dollár árfolyama 189 közelében van.

    • Minimális csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A londoni FTSE 100 0,07 százalék, a frankfurti DAX30 0,19 százalék, a párizsi CAC40 0,04 százalék mínuszban állt néhány perccel a kereskedés kezdete után. Csütörtökön London 1,44 százalék, Frankfurt 1,71 százalék, Párizs 0,65 százalék veszteséggel zárt három napi emelkedés után. (MTI)

    • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,15 pontos csökkenéssel, 17 756,52 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült. A Mol 16 295 forinton 1,21százalékos pluszban nyitott, az OTP 0,68 százalékos mínuszban 4 052 forinton nyitott, a Richter 1,16 százalékos mínuszban 33 605 forinton kezdte a napot

    • Minimális csökkenéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A Reuters által megkérdezett szakérők szerint a befektetők az amerikai központi Bank (Fed) elnökének délután négykor kezdődő beszédére várnak, amikor kiderül, Ben Bernanke tesz-e utalást arra, hogy a bank újabb lépésekkel ösztökélné a lassuló amerikai gazdaságot.

      Elemzők szerint a londoni FTSE 100 1-4 pont csökkenéssel, a frankfurti DAX 0,3 százalék gyengüléssel, a párizsi CAC 0,1 százalék eséssel kezdhet. Csütörtökön London 1,44 százalék, Frankfurt 1,71 százalék, Párizs 0,65 százalék veszteséggel zárt háromnapi emelkedés után.  (MTI)

    • A délutánra várt amerikai adatokig és Fed-elnöki beszédig nem várhatók jelentős árfolyamváltozások a devizapiacokon. A forint reggel is szűk sávban mozgott, a frank 237,9-238,2 forint között változik, a dollár 188,5-188,9 között, míg az euró nagyjából 272 forint.

    • Pénteken hozza nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium a második negyedéves amerikai GDP növekedésére vonatkozó második becslését. Már az első becslés alapján is a vártnál kisebb növekedést mutatott: az elemzők eredetileg 1,8 százalékos bővülést vártak, de aszerint a gazdaság mindössze 1,3 százalékkal gyarapodott az április-június időszakban. Mostanra az elemzők már az első becslésben szereplő 1,3 százalékot is "sokallják", és jelenleg már csak 1 százalékos tényleges adatra számítanak. (MTI)