Tavaly csökkent, idén stagnál az FHB lakásárindexe

2012.03.12. 16:21

Az FHB Lakásárindex tavaly nominálisan 1,9 százalékkal, az utóbbi két évben 3,3 százalékkal csökkent, idén a lakásárak stagnálása várható, mondta Harmati László, a bank üzleti vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Az FHB a múlt évre 2 százalékos áremelkedést valószínűsített, ezt a végtörlesztés rontotta le – tette hozzá a vezérigazgató, aki úgy vélte, hogy az új lakásépítések száma legfeljebb minimálisan esik az idén, de a lakáspiacot csak állami szerepvállalás lendíti ki a jelenlegi helyzetéből.

Az állami támogatás – a gyakorlati tapasztalatok szerint – két negyedév után érezteti hatását az újlakásépítésben. Az ez év elejétől élő szocpol támogatás azonban önmagában nem lesz érezhető hatással az idén, mert csak a kamattámogatásos hitelkonstrukcióval együtt lehet érezhető hatással, amely még nem vehető igénybe, mondta el Harmati László. A használt lakások vásárlását és a felújításokat viszont már a második félévtől élénkítheti a kétféle támogatás, ha a kamattámogatott hitel hamarosan megjelenik a piacon.

A piacot a foglalkoztatás és a jövedelem egyaránt befolyásolja. Ahhoz azonban, hogy ezek növekedése keresletet élénkítsen, több foglalkozatási szegmensben, több földrajzi területen kell érvényesülnie – főleg a középosztályt érintve –, és legalább egy évig kell tartania.

Tavaly 92 ezer lakás cserélt tulajdonost, ez alig egyharmada a 2003-as csúcsértéknek.