Orbán: Összenő a magyar és a német gazdaság

2012.03.22. 18:59

A német vállalatok magyarországi jelenléte alapján azt mondhatni, hogy a német és a magyar gazdaság "lassan, de biztosan összenő" - mondta Orbán Viktor Münchenben, miután tárgyalt Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnökkel. Orbán szerint a német gazdaságnak jó kilátásai vannak, és mivel Magyarország "a gazdasági térképet" nézve a délnémet ipari zónához tartozik, a magyaroknak ez jó hír. Kifejtette: a német vállalatok magyarországi jelenlétét vizsgálva nemcsak gyártelepeket és szerelőcsarnokokat látni, hanem fejlesztőmérnöki központokat, egyetemi tanszékeket és közös szakképzési iskolákat is.

A sajtótájékoztatón Horst Seehofer azt mondta, a tárgyaláson elsősorban gazdasági kérdések kerültek szóba, de téma volt például a Duna-menti együttműködés is, és nem volt olyan ügy, amellyel kapcsolatban ellentétes állásponton lettek volna. A bajor miniszterelnök, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egyúttal jelezte, elfogadta Orbán Viktor meghívását, így a közeljövőben Budapestre látogat. Ezt azzal is indokolta, hogy sok német vállalat - például az Audi - van jelen Magyarországon. A magyar miniszterelnök este a Bajor Gazdasági Szövetség székházába ment előadást tartani, ahol mintegy kétszáz szimpátiatüntető éljenezte.