Varga reméli, hogy felgyorsul az IMF-tárgyalás

2012.10.03. 20:01

Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetések után érdemben is felgyorsulhatnak a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalások Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között.

Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot Varga képviseli majd. A tervek szerint találkozik Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosával is – mondta a miniszter a Heti Válaszban csütörtökön megjelenő interjúban.

Nincs időpont

Továbbra sincs időpont a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások folytatására - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője szerdán az MTI-vel.

A képviselő megerősítette, hogy megküldték válaszukat a magyar kormány legutóbbi levelére.

Közölte azt is, hogy a tárgyalások menetrendje még nincs meghatározva, de az IMF éves összejövetelén Tokióban rövid találkozó lesz a valutaalap vezetése és a magyar delegáció között. Ivaschenko megjegyezte: az IMF éves összejövetelének célja az, hogy a tagországok illetékesei találkozhassanak egymással, illetve az IMF vezetőivel.