Kiröhögték a spanyol pénzügyminisztert

2012.10.05. 17:14
Kinevette az angol hallgatóközönsége Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert, miután a politikus azt mondta, hogy Spanyolországnak nincs szüksége pénzügyi mentőcsomagra. De Guindos a London School of Economic vendége volt csütörtök este, kijelentésén még a tolmácsa is csak mosolyogni tudott.

Miután köznevetség tárgya lett, a miniszter elmondta, véleménye szerint a madridi reformprogram önmagában is elég ahhoz, hogy a spanyol gazdaság talpra álljon. De Guindos azonban azt is hozzátette, hogy Spanyolországnak a kilábaláshoz szüksége van az Európai Központi Bank kötvény-vásárlási programjára is.

Az előadást a későbbiekben demonstrálók is megzavarták, akik „Spanyolország eladó” feliratú táblákkal tüntettek a pénzügyminiszter ellen, emlékeztetve a hallgatóságot a megszorítások miatt kialakult madridi tüntetésekre. De Guindos erre reagálva elmondta, Spanyolországnak nincs más választása.

„A kormányok néha kénytelenek népszerűtlen döntéseket hozni. Megértem a lakosság aggályait, de úgy vélem, ezek az intézkedések szükségesek ahhoz, hogy Spanyolország helyzete stabilizálódjon, a gazdaság pedig újra növekedésnek induljon” – magyarázta De Guindos. A miniszter az előadáson azt is elmondta, országa elkötelezett támogatója a bankuniónak és minden olyan intézkedésnek, ami az euró fennmaradását célozza.

Szeptember végén a spanyol kormány 40 milliárd eurót hívott le a 100 milliárdos keretükből, de az Oliver Wyman tanácsadó cég szerint a legrosszabb esetben akár 59,3 milliárdra is szükségük lehet a pénzügyi-gazdasági válság átvészeléséhez. A népszerűtlen megszorító intézkedések azonban a tüntetések mellett a katalán szeparatista törekvéseket is felerősítették.