Ki jár jól az illetékváltozással?

2012.11.16. 09:27 Módosítva: 2012.11.16. 10:36

Most több, mint százezret lehet spórolni az ingatlanvásárlás sürgetésével, vagy elhalasztásával, jövőre ugyanis változnak az illetékszabályok, ami az árakat is jelentősen átírja.

A benyújtott tervezet szerint a lakásvásárlásra vonatkozó kétkulcsos illeték egykulcsossá változna, vagyis a 4 millió forintig eddig alkalmazott 2 százalék is 4 százalékra módosulna, ezzel egységessé válna. Ezzel együtt viszont ha a jövőben valaki olcsóbb lakásba költözne, akkor a két tranzakció közötti különbözet után nem kellene illetéket fizetnie, illetve a 35 évnél fiatalabb, első lakásukat vásárlók is a teljes illetékalapra kapnának 50 százalék kedvezményt.

A fenti illetékváltozás kapcsán konkrét összegeket lehet számolni a két illetékteher összehasonlításában, továbbá a KSH tranzakciószámai alapján akár az is kiszámítható, hogy a változtatás mennyit hozhat az államkasszának.

Az ingatlan vásárlások 85 százalékában négy kiemelkedő eseményt lehet megkülönböztetni, ezek az első lakás vásárlás, a befektetési célú vásárlás, illetve a kisebb-, vagy nagyobb lakásba költözés, mondta Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Ezen felül nagyjából 30 százalék, az eladások között az örökölt ingatlanok értékesítése is, amely szintén illetékköteles.

Az elmúlt egy év adatai alapján szépen kirajzolódik, hogy a felsorolt élethelyzetek mögött milyen átlagáron történtek az adás-vételek, vagyis ténylegesen mekkora összeget lehet megspórolni a szerződés sürgetésével, vagy jövőre halasztásával.

Budapest Eladott lakás (millió forint) Vásárolt lakás (millió forint) Illeték alapja Illeték 2012 Illeték 2013
Kisebbe költözők esetén 14,1 10,9 3,2 64 740  
Nagyobba költözők esetén 12,5 17,8 5,4 135 040 215 040
Első lakásukat vásárlók esetén   10,8 10,8 352 880 216 440
Örökölt ingatlan értékesítése esetén* 10,4   10,4 336 080 416 080
Befektetésre vásárolt lakás esetén   13,6 13,6 464 760 544 760

A számokból látszik, hogy Budapesten a kisebbe költözők átlag 65 ezer Ft-ot tudnak az illetéken spórolni, ha a vásárlást jövőre halasztják, az első lakásukat vásárló fiatalok pedig 136 ezer Ft-ot. Vidéken a kisebbe költözőknek 22-, az első lakást vásárlóknak pedig 97 ezer Ft-tal kell majd kevesebbet fizetniük. Az összes többi esetben, ha az lehetséges érdemes még az idén megkötni a szerződést és eljárni a Földhivatalnál.

A fenti számok arra is lehetőséget adnak, hogy nagyjából betekintsünk, mekkora többletbevételre számíthat a kormány az illetékváltoztatásból. A 2013-as tranzakciószámok esetén a 2010-től jellemző 90 ezres, éves ingatlanvásárlási nagyságrendet vettük alapul, illetve ugyancsak ennek az időszaknak a fővárosra vetített arányát, amely nagyjából 28 százalék. Az összegzésből kiderül, hogy a mérleg közelít a nullához, tehát többletbevétellel nem lehet számolni. Ha a jogalkotó szándéka azonban az volt, hogy az illetékterheket átcsoportosítsa és inkább a rászorulókat segítse, akkor ezt a célt a törvénymódosítással el lehet érni. Kérdés persze, hogy a kisebbe költözők és első lakásukat vásárlók erőre kapnak-e jövőre, mert ebben az esetben a mérleg akár negatívba is fordulhat. Erre azonban a jelenlegi piaci körülmények között kevés az esély.