Az államadósság 77 százalékra csökkent

2012.11.19. 10:38 Módosítva: 2012.11.19. 10:47

Az államháztartás bruttó adóssága 22 199 milliárd forint volt, ami a GDP 77,1 százalékának megfelelő összeget tett ki szeptember végén – jelentette az államháztartás előzetes pénzügyi számlái alapján a Magyar Nemzeti Bank. Az államháztartás nettó tartozása 16 330 milliárd forint volt, ami a GDP 56,7 százalékát tette ki a múlt negyedév végén.

Az MNB a GDP-arányos adatközlésben még nem vette figyelembe a KSH által visszamenőleg módosított GDP-adatot, mivel pontos negyedéves adatközlést csak decemberben készít a statisztikai hivatal.

Az adósságot a harmadik negyedévben 149 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése. A nettó adósságfelvétel viszont 180 milliárd forinttal növelte – ez azzal áll összefüggésben, hogy a kormányzat az utóbbi hónapokban fokozta az állampapírok kibocsátását.

Az adósság 0,6 százalékponttal csökkent a harmadik negyedévben a június végi 77,7 százalékról. A múlt év végén 80,8 százalékon, míg 2010 közepén még 85,3 százalékon állt a ráta. Igaz, az állam a 2010-es magán-nyugdíjpénztári einstand után jelentős mennyiségű állampapírt vont be. Ennek köszönhetően tavaly nyár elején egy lépésben 1300 milliárddal, nagyjából a GDP 4,6 százalékával csökkent az adósság – ennek árát azonban később a nyugdíjakban meg kell majd fizetni.

Az MNB hétfőn közzétett jelentése szerint a központi kormányzat nettó finanszírozási igénye 113 milliárd forint volt. A központi kormányzat pénzügyi eszközeinek tranzakcióból fakadó állománynövekedése mögött elsősorban a betétállomány és a vállalatokkal szembeni adókövetelések növekedése áll, ezt részben ellensúlyozza a tulajdonosi részesedések (elsősorban befektetési jegyek) állományának tranzakcióból fakadó csökkenése.

A helyi önkormányzatok nettó finanszírozási képessége 38 milliárd forint, míg a társadalombiztosítási alapoké 40 milliárd forint volt.