Itt a vége a Gyulai Húsnak

2012.11.26. 16:06

Csoportos létszámleépítésről értesítette a felszámoló a Gyulai Húskombinát üzemi tanácsát és a szakszervezetet, írja a Népszabadság. Szerintük a jelenleg is már csak mintegy 360 embert foglalkoztató dolgozói állományból 300 embert leépítését jelentették be.

Máté Istvánné felszámolóbiztos a lapnak elmondta, hogy a szakszervezeti egyeztetések végével, december 3.-a után lehet bejelenteni a lépést a munkaügyi központnak. Ezt követően összesen mintegy két hónapig kapják a dolgozók a bérüket többi között a felmondási idő miatt is. Ezzel gyakorlatialg befellegzett az egyik legrégebbi magyar élelmiszeripari vállalatnak.

Korábban még reménykedtek 240 millió forint vevői tartozás beérkezésében, azonban nem volt egyértelmű, hogy ezt a vevők kinek is utalják. A hiteleiket a bedőléstől féltő bankok is maguknál akarták volna látni legalább ezt a pénzt, a Gyulainak a működés folytatását remélte belőle. A döntést a Törvényszéktől várták volna, de ott azóta is késlekednek ennek meghozásával.

A Gyulai Húskombinát már nyáron válságba került, állami támogatást kért. A kormányban Lázár János korábbi Fidesz-frakcióvezető, mostani miniszterelnökségi államtitkár kapta feladatául a megmentését, azonban azon kívül, hogy augusztusban a szintén fizetésképtelenné vált kapuvári húsgyárral együtt stratégiai vállalattá nyilvánították, más nem történt. Ezzel annyit értek el, hogy biztosan az állam irányítja a felszámolást.

Budai Gyula ugyan ígéretet tett, hogy az áruházláncok a bajba került húsipari cégektől fognak árut rendelni, ez azonban nem mentette meg őket. A lényegében teljes leépítéssel azonban világossá vált, hogy a felszámolás alatt álló cég semmiképpen nem fogja tudni újraindítani a termelést.