Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Szeretjük a biztosítónkat

2012.11.26. 10:24 Módosítva: 2012.11.26. 10:25

A Groupama Garancia Biztosító felkérésére a GfK Hungária idén novemberben háromszáz Groupama ügyfelet kérdezett meg, hogy feltérképezze a kgfb váltással kapcsolatos szokásokat, valamint a motivációkat.

A kutatásból kiderül, hogy azok a megkérdezettek, akik az elmúlt egy évben nem váltottak biztosítót, 53 százalékban azért nem tették, mert elégedettek a jelenlegi biztosítójuk által nyújtott szolgáltatásokkal. Akik a váltás mellett döntöttek, 89 százalékban az árat nevezték meg fő motivációs tényezőként.

A biztosítótársaság kutatása szerint a megkérdezettek 64 százalékának eddig legfeljebb kettő-, a maradék 36 százaléknak pedig három vagy annál több biztosítótársaságnál volt eddig gépjármű-felelősség biztosítása. 88 százalékuk az elmúlt 12 hónap során nem váltott biztosítót, közülük 53 százalék azért nem váltott, mert elégedett a jelenlegi biztosítója által nyújtott szolgáltatásokkal. A kutatás rámutat arra is, hogy a nagy hengerűrtartalmú autók tulajdonosainak több biztosítóval is volt már szerződése, ebből arra lehet következtetni, hogy ők kevésbé kötődnek a biztosítójukhoz és egy jobb ajánlatért könnyen váltanak.

A 2011-es kampányban váltók 89 százaléka is az árat jelölte meg fő okként, amiért a jelenlegi biztosítója mellett döntött. Idén azonban a válaszadók 44 százalékának már az ár mellett a kínált szolgáltatások ugyanannyira számítottak a döntés során.

A Groupama Garancia Biztosító felmérései alapján látható, hogy aki vált, továbbra is az ár miatt teszi, azonban a váltók aránya csökken és a kiegészítő szolgáltatások szerepe felértékelődik, mely a jövőre nézve az ár-érték arány vezérelt váltást vetítheti előre.