Mi köze a PSZÁF-nak a gyulai kolbászhoz?

2012.11.27. 15:20

A Vidékfejlesztési Minisztérium sajnálattal értesült arról, hogy a PSZÁF által kijelölt hitelintézeti felszámoló nem képes megóvni a Gyulai Húskombinát munkavállalóinak érdekeit, közölte a tárca kedden. „A Vidékfejlesztési Minisztérium határozottan kiáll amellett, hogy jelen esetben a VM elképzeléseivel ellentmondó folyamat zajlik a Gyulai Húskombinát felszámolásánál. A szaktárca mindvégig azon dolgozott, hogy megmentse a húskombinátot és dolgozóit” – írták közleményükben.

Szerintük a Vidékfejlesztési Minisztérium továbbra is nyitott és a jogszabályi kereteken belül segíteni kíván a Gyulai Húskombinát dolgozóiknak, ezért a mai napon Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a PSZÁF vezetésével. A tárca közleménye szerint a csődhelyzetet a tulajdonosok és a jelenlegi menedzsment idézte elő.

A gyulai kolbászgyár felszámolás előtti utolsó napjaiért kattintson!
A gyulai kolbászgyár felszámolás előtti utolsó napjaiért kattintson!
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A Gyulai Húskombinát már nyáron válságba került, állami támogatást kért. A kormányban akkor Lázár János korábbi Fidesz-frakcióvezető, mostani miniszterelnökségi államtitkár kapta feladatául a megmentését, azonban azon kívül, hogy augusztusban a szintén fizetésképtelenné vált kapuvári húsgyárral együtt stratégiai vállalattá nyilvánították, más nem történt. Ezzel annyit értek el, hogy biztosan az állam irányítja a felszámolást a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-n keresztül.

Budai Gyula ugyan ígéretet tett, hogy az áruházláncok a bajba került húsipari cégektől fognak árut rendelni, ez azonban nem mentette meg őket. A felszámoló csoportos létszámleépítésről értesítette a Gyulai Húskombinát üzemi tanácsát és a szakszervezetet, a már csak mintegy 360 embert foglalkoztató dolgozói állományból 300 embert leépítését jelentették be, a munkaügyi központnak december 3.-a után lehet bejelenteni. Ezután összesen két hónapig kapják a dolgozók a bérüket. A lényegében teljes leépítéssel világossá vált, hogy a felszámolás alatt álló cég semmiképpen nem fogja tudni újraindítani a termelést.

Korábban még reménykedtek 240 millió forint vevői tartozás beérkezésében, azonban nem volt egyértelmű, hogy ezt a vevők kinek is utalják. A hiteleiket a bedőléstől féltő bankok is maguknál akarták volna látni legalább ezt a pénzt, a Gyulai a működés folytatását remélte belőle.