Vilma
-4 °C
-1 °C
Index - In English In English Eng

Mentené a kormány a Gyulai Húst

2012.11.29. 13:32

Soron kívüli kormányzati intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentésére, az üzem helyzetének rendezésére elkészült egy előterjesztés, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a december 5-i kormányülésre terjeszt be, közölte Budai Gyula csütörtökön, miután egyeztetett az érintettekkel.

A VM parlamenti államtitkára a megbeszélés után újságíróknak elmondta: az egyeztetés legfontosabb üzenete az, hogy a Gyulai Húskombinátot "bankszerű eszközökkel" nem lehet megmenteni, mert a kereskedelmi bankok felszámolás alatt lévő cégnek nem biztosítanak olyan forrásokat, amelyek a működést fenntarthatóvá teszik.

Budai Gyula úgy gondolja, hogy a Gyulai Húskombinát mostani helyzetéért egyértelműen a tulajdonosi kört és menedzsmentet terheli a felelősség. A vidékfejlesztési tárca továbbra is elkötelezett a dél-alföldi húsüzem, és a munkahelyek megmentése ügyében.

Nem csak a kormány hibája

Szerinte a Gyulai Húskombinát helyzetéről megjelent sajtóinformációkban eddig csak a kormány és a VM felelősségét emlegették, a tulajdonosi körét és a menedzsmentét nem. Ezért furcsállja, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) a fővárosban kíván demonstrálni a dolgozókért, nem pedig Nádudvaron, ahol a tulajdonosok találhatók.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány az uniós és a magyar szabályok betartásával egyet tehet: igyekszik a cég megmentését segíteni. A cél a működőképesség fenntartása. Megjegyezte azonban, hogy a húsüzem hatékonyságát növelni kell, ez pedig nem képzelhető el a mostani létszámmal.

Az egyeztetésre meghívták Kovács Józsefet (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjét, valamint Görgényi Ernőt (Fidesz), Gyula polgármesterét. Részt vett a megbeszélésen Sáray Éva, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) alelnöke, Borbélyné Balogh Zsuzsanna, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Urbán Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese is.

700 millió forintra lenne szükség

Budai Gyula leszögezte: mind a város vezetése, mind a térség országgyűlési képviselője, mind pedig a kormány mindent megtett azért, hogy a Gyulai Húskombinát ne kerüljön a mostani helyzetbe.

A kormányzati intézkedésekről szólva az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kabinet stratégiailag kiemelt vállalattá nyilvánította a Gyulai Húskombinátot. Ennek köszönhetően a cégnél a felszámolási eljárás megkezdése után még 60 napig a működést fenn kellett tartani, és ezért született döntés soron kívüli kormányzati intézkedések meghozatalára is. Emellett igyekeztek a húskombinátnak kapacitáslekötő megrendeléseket szerezni, amivel biztosítható lett volna a működőképesség, ha az egyik hitelező bank ez elé nem gördít akadályt.

Kovács József és Görgényi Ernő is hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a gyulai húsüzem megmentéséért. Gyula polgármestere kiemelte: továbbra is érzékelik a kormány támogató szándékát. A húskombinát megmentéséhez - azaz a termelés finanszírozásának fenntartásához - azonban 700 millió forintra lenne szükség. A vállalatot át kellene szervezni, mert az utóbbi években a veszteség éves szinten elérte a 600 millió forintot. Ebből az üzemi veszteség 250-300 millió forintot tett ki.

Sajnálattal értesültek

Korábban a Vidékfejlesztési Minisztérium közölte: sajnálattal értesült, hogy a PSZÁF által kijelölt hitelintézeti felszámoló nem képes megóvni a Gyulai Húskombinát munkavállalóinak érdekeit, közölte a tárca kedden. „A Vidékfejlesztési Minisztérium határozottan kiáll amellett, hogy jelen esetben a VM elképzeléseivel ellentmondó folyamat zajlik a Gyulai Húskombinát felszámolásánál. A szaktárca mindvégig azon dolgozott, hogy megmentse a húskombinátot és dolgozóit” – írták közleményükben.

Szerintük a Vidékfejlesztési Minisztérium továbbra is nyitott és a jogszabályi kereteken belül segíteni kíván a Gyulai Húskombinát dolgozóiknak, ezért a mai napon Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a PSZÁF vezetésével. A tárca közleménye szerint a csődhelyzetet a tulajdonosok és a jelenlegi menedzsment idézte elő.

A Gyulai Húskombinát már nyáron válságba került, állami támogatást kért. A kormányban akkor Lázár János korábbi Fidesz-frakcióvezető, mostani miniszterelnökségi államtitkár kapta feladatául a megmentését, azonban azon kívül, hogy augusztusban a szintén fizetésképtelenné vált kapuvári húsgyárral együtt stratégiai vállalattá nyilvánították, más nem történt. Ezzel annyit értek el, hogy biztosan az állam irányítja a felszámolást a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-n keresztül.

Budai megígérte

Budai Gyula ugyan ígéretet tett, hogy az áruházláncok a bajba került húsipari cégektől fognak árut rendelni, ez azonban nem mentette meg őket. A felszámoló csoportos létszámleépítésről értesítette a Gyulai Húskombinát üzemi tanácsát és a szakszervezetet, a már csak mintegy 360 embert foglalkoztató dolgozói állományból 300 embert leépítését jelentették be, a munkaügyi központnak december 3.-a után lehet bejelenteni. Ezután összesen két hónapig kapják a dolgozók a bérüket. A lényegében teljes leépítéssel világossá vált, hogy a felszámolás alatt álló cég semmiképpen nem fogja tudni újraindítani a termelést.

Korábban még reménykedtek 240 millió forint vevői tartozás beérkezésében, azonban nem volt egyértelmű, hogy ezt a vevők kinek is utalják. A hiteleiket a bedőléstől féltő bankok is maguknál akarták volna látni legalább ezt a pénzt, a Gyulai a működés folytatását remélte belőle.