Negyedével drágultak az ételeink

2012.12.13. 11:43

Októberben a növényi termékek ára 33,1, az állati termékek ára, mint a hús, tej és tojás 9,6 százalékkal növekedett, közölte a KSH. Összességében a mezőgazdasági termelői árak 24,4 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A január és október közötti árnövekedés átlagosan 14,3 százalékos volt.  A növényi termékek árszintje 2012 októberében 33,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a gabonafélék ára 38,7 százalékkal növekedett. A búza ára átlagosan 66 400 forintos tonnánkénti árra emelkedett, ami az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos növekedés.

A gyenge termésmennyiség mellett a kukorica 58 300 forintba került tonnánként, ami megközelítőleg 5 százalékkal alacsonyabb, mint szeptemberben. Ebben az évben a dömping  értékesítés október folyamán befejeződött, így ennek a hónapnak meghatározó szerepe van az éves átlagárak alakulására is, mivel a nagyobb mennyiségek piacra kerülése csökkentette az árakat.

Az ipari növények árindexe 17,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az olajos növények ára 22,2 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A burgonya ára 2012 tizedik hónapjában 47,2 százalékkal nőtt előző év azonos időszakához mérten, de így is elmarad a két évvel ezelőtti szinttől.

A zöldségfélék termelői ára októberben 33,5, a gyümölcsöké pedig 18,5 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök csoportján belül az alma és a szőlő értékesítése jelentős ebben az időszakban.  A vágóállatok termelői ára 10,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés felvásárlási ára továbbra is 400 forint felett van kilogrammonként, ami 19,3 százalékkal magasabb, mint az előző évi októberi árszint. A vágóbaromfi ára ugyanezen időszak alatt 9,4 százalékkal növekedett. A vágómarha ára a tavalyi jelentős növekedés után az előző hónaphoz viszonyítva 12 százalékkal csökkent.

2012 tizedik hónapjában az állati termékek ára 7,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tej ára 1,1 százalékkal csökkent, a tojásé 37,7 százalékkal növekedett.  A mezőgazdasági termelői árak  2012. január és október közötti időszakban  összességében 14,3 százalékkal emelkedtek a 2011. évi első tíz hónap termelői árszintjéhez viszonyítva.

A gabonafélék árindexe 16,1 százalékkal, az olajos növényeké 16,7 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban. A friss zöldségfélék és a gyümölcsök árai 22,3, illetve 10,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A burgonya ára átlagosan 15,9 százalékkal maradt az előző évi szint alatt, amit elsősorban az első féléves készletértékesítés okozott. Az élő állatok és állati termékek ára – a tavalyi 14,4 százalékos növekedés után – idén további 12,1 százalékos emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, ami leginkább a magasabb tojásár következménye.