Fedett résszel bővült a bükkszéki gyógyfürdő

2012.12.14. 12:58

A Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő 1,5 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetőn fedett résszel bővült, a létesítményt pénteken adta át rendeltetésének Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Megnyitójában a miniszter elmondta: a kormány a "Gyógyító Magyarország Egészségipari Program" beruházásaira 31 milliárd forintot különített el, ebből 6,3 milliárd kifejezetten a turisztikai attrakciók megvalósítását szolgálja. Utóbbi keretből 1,5 milliárd jutott a bükkszéki építkezésre.

Fazekas Sándor hozzátette: a község életében igen nagy jelentőségű beruházás 50 munkahelyet is teremt, ami igen fontos a hátrányos helyzetű pétervásárai kistérségben. Az ezer négyzetméteres, két szintes komplexumban egy gyermek, egy Salvus gyógyvízzel feltöltött, egy élmény- és egy kiúszómedencét építettek, utóbbin keresztül egy szabadtéri medence érhető el. Emellett szaunák, Salvus inhalátor és más kiegészítő létesítmények várják a vendégeket. A bükkszéki gyógyvizet az 1936-ban megkezdett kőolajkutató fúrások közben találták, és a Salvus nevet adták neki.