Stefánia
0 °C
3 °C

Új buszöblöknek örülhetnek a hartaiak

2012.12.15. 07:58

Tizenhárom kilométeren felújították az 5305-ös számú mellékút Dunatetétlent Hartával összekötő szakaszát, a beruházás több mint másfél milliárd forintba került, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.

Pécsi Norbert Sándor elmondta a 13,4 kilométeres útszakaszon a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező DME Konzorcium elvégezte a burkolat szélesítését, a pályaszerkezet részleges cseréjét és a padka újraépítését. Kialakította az útpálya vízelvezetését, gondoskodott az árkok és átereszek tisztításáról, és a forgalombiztonság érdekében több helyen is új autóbuszöblöket létesített.

Pécsi Norbert Sándor elmondta, az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok 2009-2013-as akcióterveinek részeként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1315 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 110 milliárd forint, ebből a Dél-alföldi régióban 14,16 milliárd forintnyi forrás áll a projektgazda rendelkezésére.