Vilma
3 °C
13 °C

Csak tűzszünet az amerikai költségvetési háborúban

2013.01.02. 18:24

Megszűnt az újabb recesszióval fenyegető patthelyzet, miután a kongresszus mindkét háza megerősítette az úgynevezett "költségvetési szakadék" ügyében megkötött kompromisszumot, ám számos kérdés megoldatlan maradt, ami további összecsapásokat vetít előre a büdzsé ügyében a demokraták és a republikánusok között - írták szerdán amerikai lapok.

Barack Obama bejelentette, hogy kézjegyével látja el a törvényt, de azt nem jelezte, hogy ezt mikor teszi meg. Az elnök Hawaiira utazott, hogy folytassa szabadságát, és a várakozások szerint ismét a ismét távaláírás lehetőségével fog élni.

A The Wall Street Journal konzervatív gazdasági napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény megkerülte az amerikai állami kiadások néhány legkényesebb kérdését, így az egyre növekvő egészségügyi kiadások ügyét. A lap hangsúlyozta, hogy az alku az ország vezetőinek várakozásaival ellentétben meg sem közelítette azt a célt, hogy a következő évtized során 4 trillió dollárral csökkentsék az államadósságot.

"A kongresszus által elfogadott kompromisszumos törvény a 'pénzügyi sziklaszirt' elkerüléséről egy kicsiny és tökéletlen csomag, amely keveset tesz annak érdekében, hogy megoldódjon az ország hosszú távú adósságának problémája" - fogalmazott szerkesztőségi cikkében a The Washington Post.

A centristaként jellemzett lap ugyanakkor rámutatott, hogy a megállapodás létrejötte minden gyengesége ellenére sokkal jobb annál, mintha a kongresszus képtelen lett volna döntésre jutni. "A törvény hatalmas győzelem Obama elnök számára, aki az egyezséggel szinte mindent elért, amire törekedett" - írta a konzervatív The Washington Times. A lap rámutatott, hogy a megállapodás egyben a kétpárti politizálás megnyilvánulását jelenti, amely az elmúlt két év során hiányzott a kongresszus munkájából.

A liberális The New York Times egyebek között rámutatott, hogy a szavazás megosztotta a republikánusokat. A napilap szerint a demokraták sem egységesek, Obama liberális támogatói ugyanis elégedetlenek, hogy az elnök "ismét meghátrált" a republikánusok előtt, és nem adóztatja meg jobban a gazdagokat.

"Miközben a megállapodás nyomán Obama joggal dicsekedhet azzal, hogy megemelte a leggazdagabb amerikaiak adóját, azzal egyúttal megszegte az ígéretét is" - olvasható a CNN hírtelevízió weboldalán is. A CNN rámutatott, hogy az elnök eredetileg azt helyezte kilátásba, hogy az amerikaiak leggazdagabb 2 százalékának - az évi 200 ezer dollárnál magasabb jövedelemmel rendelkező egyének és a 250 ezernél nagyobb jövedelmű családok - esetében fogja növelni a közterhekből való részesedést. Az adóemelés azonban csak a lakosság 0,6 százalékát érinti.

A helyi idő szerint kedd éjjel elfogadott törvénycsomag értelmében csak az évi 400 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelmű egyének és a 450 ezer alacsonyabb jövedelmű családok számára biztosított adókedvezmények maradnak meg. Az egyezség értelmében ugyanakkor több mint két évtized után először emelik meg a leggazdagabb amerikaiak által fizetendő adó rátáját.

Elemzők szerint a megállapodás elmaradása 0,5 százalékkal lassította volna a gazdasági növekedést, ami feltehetően újabb recesszióba taszította volna az Egyesült Államokat; a munkanélküliség szintje a jelenlegi 7,7-ről 9 százalékra emelkedett volna.

A kommentárok rámutatnak, hogy az alku nem tett említést a 16,4 trillió dolláros adósságplafonról, amelyet hétfőn ért el az amerikai gazdaság. Ha elmaradt volna a megállapodás, a legtöbb állami hivatal és program költségvetése 8-10 százalékkal csökkent volna. Az új összetételű kongresszusnak, amelynek tagjai csütörtökön teszik le a hivatali esküt, február végéig kell megoldást találnia ezekre a problémákra.