Már 468 ezer magyarnak nincs állása

2013.01.04. 09:31
Több mint 7 ezer emberrel több keres munkát, mint tavaly ilyenkor, főleg a fiatalok lettek kissé rosszabb helyzetben. A foglalkoztatás emelkedett 55 ezer fővel, de KSH szerint ez elsősorban a közmunkák kiterjesztésének köszönhető. A 15-64 éveseknek alig több, mint fele dolgozik hivatalosan, a munkanélküliek átalgosan majdnem másfél éve nem találnak megfelelő állást maguknak.

Tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH adatai alapján a növekedésben most is elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet.

A foglalkoztatottak száma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 891 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 58,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,4 százalékpontos emelkedésnek felelt meg. Ezen belül nincsenek nagy eltérések, a fiatalok, középkorúak és az idősebbek foglalkoztatási aránya is emelkedett.

Az egy hónappal korábbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 10 ezerrel több, 3 millió 935 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Kicsit több munkanélküli

Tavaly szeptember-novemberben - hasonlóan 2011 őszéhez - 10,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon a 15-74 éves korosztályban. A munkanélküliek 468 ezer fős létszáma 7,2 ezerrel - 1,6 százalékkal - haladta meg az előző év azonos időszakának értéket, de ez a KSH szerint olyan kis romlás, hogy lényegében változatlannak tekinthetjük a számukat.

A legrosszabb helyzetben viszont a fiatalok vannak, a 15-24 éves korosztályból munkát hiába keresők aránya 2,9 százalékponttal tovább nőtt 29 százalékra, és ezt nem tudta ellensúlyozni, hogy az 55-64 éves munkanélküliek aránya 1,6 százalékponttal csökkent.

2012 szeptember-novemberben a munkanélküliek 48 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig csaknem másfél év, 17,5 hónap volt a KSH adatai szerint.