Budai: Nem kell összevonni a húsüzemeket
A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést, nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Petróczki Gábor, a gyulai önkormányzat főtanácsadója a lapnak elmondta, már holnap megalakulhat az a társaság, amelyen keresztül a gyulai önkormányzat megvásárolja a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát vagyontárgyait, és ezzel megmenti a hazai húsipar egyik zászlóshajójának számító vállalkozást. Petróczki közölte, az önkormányzat jelentős állami támogatást kapott, ez azonban nem a Gyulai Húskombinátnak szól, az összeg a hazai húsipar talpra állítását és a munkahelyek megőrzését célozza.
Budai a lapnak elmondta, az állam határozott célja, hogy a veszélyben lévő munkahelyeket megmentse, a súlyos válsághelyzetbe került hazai húsipart stabilizálja, az egyes vállalkozásokat pedig a gazdaságos működés irányába terelje. Ennek érdekében három város (Pápa, Gyula és Kaposvár) önkormányzata pénzt is kapott az államtól, amelyet szabadon felhasználhatnak az említett célok elérése érdekében.
A Magyar Hírlap kérdésére az államtitkár elmondta, az állami-önkormányzati tulajdonba került húsipari vállalkozások működésénél összhangra kell törekedni. Az együttműködés formai kialakításáról egyelőre nem nyilatkozott, azt azonban elárulta, hogy a kapcsolatnak nem kell túl szorosnak, túl szigorúnak lennie. A három vállalkozás ezentúl is külön-külön gazdálkodik majd. Véleménye szerint nem indokolt, hogy a három cég összevonásával állami óriást hozzanak létre.
Gyula városa egy önkormányzati tulajdonú cégen keresztül kívánja megvásárolni a csaknem száznegyvennégy éves múltra visszatekintő húsgyár vagyontárgyait. Nyilatkozatában a város polgármestere rámutatott, a Gyulai Húskombinát sajnos menthetetlen. A társaság felszámolás alatt áll, és olyan mértékű tartozást halmozott fel, amely szinte kezelhetetlen.
A felszámolás során törölni fogják a cégnyilvántartásból a társaságot, értékesítik vagyontárgyait, nagy értékű gépeit, immateriális javait. A kormány december 18-i döntése értelmében a város 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapott, amelyet elsősorban arra fordít majd, hogy az új önkormányzati cég megszerezze a húskombinát azon vagyontárgyait, berendezéseit, amelyek elengedhetetlenek a termelés újraindításához.