Ivó, Milán
9 °C
17 °C

Szinte bármire költhetjük az Erzsébetet

2013.01.08. 14:25 Módosítva: 2013.01.08. 14:28

Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében – jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden egy szakmai fórumon.

Az ügyvezető a Cafeteria 2013 konferencián elmondta: a már jól ismert Étkezési Erzsébet-utalvány és Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány mellett három újabbat vezetnek be.

Ezek egyike az Iskolai Erzsébet-utalvány, amely tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlására használható fel az utalvány elfogadására szerződött szolgáltatóknál „a tanév első napját megelőző hatvanadik naptól a kibocsátás évének utolsó napjáig” (praktikusan július elejétől december végéig). Azért is kellett a változtatás, mert az iskolakezdési támogatás jövőre csak utalvány formában nyújtható, nem lehet majd számlával elszámolni.

A másik új termék a Szabadidő Erzsébet-utalvány, amely sporteseményre és kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet vásárlására, illetve könyvtári beiratkozási díj térítésére használható.

Bevezetik továbbá az Ajándék Erzsébet-utalványt, amely a szerződött szolgáltatóknál műszaki cikk, lakberendezés, könyv, ruházat, vegyi áru, szépségápolás, papír-írószer, egészségmegőrzés, szabadidős tevékenység, sportfelszerelés, játék, utazás termékkörökbe tartozó termékek és szolgáltatások vásárlására használható fel Magyarország területén.

Már 2012. augusztus 1-jétől rendeletben írhatják elő a települési önkormányzatok, hogy a tízezer forintot elérő összegben folyósított rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki.

Ezzel egyidőben Magyarország Országgyűlése elfogadta „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény” módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely szerint a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában.

Az Országgyűlés döntése értelmében azóta az Erzsébet-utalvány már nem csak béren kívüli, hanem szociális juttatásként is adható. Az Erzsébet utalványok kezelési költsége továbbra is 2 százalék, az automatikus mellett a munkaadó egyedi címletezést is kérhet, a minimális rendelési érték pedig fejenként változatlanul 1000 forint.