Tekla
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Japán ötvenezermilliárd forintot szór szét

2013.01.10. 09:14

Újabb, több mint 20 ezer milliárd jenes (mintegy 50 ezer milliárd forint) gazdaságélénkítő csomagot hagyott jóvá Abe Sindzó japán miniszterelnök csütörtökön, amellyel a szigetország tavaly recesszióba süllyedt gazdaságának beindítását és a defláció letörését akarja elérni a két hete felállt új kabinet.

A csomagból a központi kormány 10,3 ezer milliárd jent áll, a helyi önkormányzatok és a magánszektor pedig még egyszer ennyit fog elkölteni a gazdaság „revitalizációja” céljából.

Abe csütörtökön a Kyodo hírügynökség beszámolója szerint azt is közölte, hogy a kabinet 2015-ig több mint 19 milliárd jent fog fordítani a 2011-es földrengés és cunami okozta károk helyreállítására, növelve az előző kormány által az újjáépítésre elkülönített keretet.

Sajtóhírek szerint a csomag legnagyobb szeletét a közberuházások támogatása fogja kitenni, amire 4-6 ezer milliárd jen jut majd. Mintegy 2,6 ezer milliárd nyugdíjkifizetésekre fog elmenni, a védelmi tárca és a felsőoktatás pedig 180-180 milliárdhoz juthat.

Elemzők szerint a csomag finanszírozására 8-9 ezer milliárd jen értékben kell majd állampapírokat kibocsájtania Japánnak, amelynek államadóssága már jelenleg is meghaladja GDP-je kétszeresét.

Ezzel párhuzamosan az NHK japán televízió csütörtöki jelentése szerint a japán jegybank beleegyezett, hogy további monetáris lazítóintézkedéseket fog hozni az Abe által tavaly decemberi választási kampányában megfogalmazott 2 százalékos inflációs cél elérése érdekében. Ugyanakkor az NHK értesülései szerint Sirakava Maszaaki jegybankelnök ennek fejében garanciákat kért a kormánytól arra vonatkozóan, hogy nem csorbítják tovább a jegybank függetlenségét, miután a kampány során ez is felmerült.

A japán GDP 2012 harmadik negyedévében évesítve 3,5 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy az előző kormány októberben és novemberben is egy-egy kisebb gazdaságélénkítő csomaggal próbálta beindítani a növekedést, s a jegybank több ízben növelte eszközvásárlási programját. Elemzői becslések szerint a recesszió 2012 negyedik negyedévében is folytatódott.