Mégis teljesen bukhat az e-útdíj-pályázat

2013.01.11. 10:06

Az ÁAK által, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a nyertes ajánlatot, amely a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazta. A cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését.

Azonban a Népszabadság értesülése szerint az ÁAK megint zavaró levelet kapott, az útdíjtender szeptemberi megindítása óta immár sokadszor. Most állítólag a hazánk 6318 kilométer közútját lefedő útdíjrendszer kiépítésében a Getronics Magyarország ajánlata szerint 10-24 százalékban közreműködő alvállalkozó, a norvég Q-Free ASA írt arról, hogy a továbbiakban nem vesz részt a magyarországi beruházás megvalósításában.

A rövid közlés a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a Getronicsnak nemcsak meghatározó partnere segítségéről kell lemondania, de elvesztette a műholdas helyzetmeghatározásra épülő díjrendszer építéséhez nélkülözhetetlen referenciaadóját is. Ez az útdíjtendert is felboríthatja, hiszen ilyen szintű partnert nem lehet lecserélni már a pályázat leadása után.

Ha nem találnak valamiylen kibúvót, könnyen lehet ,hogy újrakezdődik az egész folyamat.

Nem sokkal ezelőtt vita tört ki a pályázat értékelése kapcsán. A T-Systems Magyarország lehetőséget szeretett volna kapni arra, hogy betekinthessen a Getronics ajánlatának olyan részeibe, amelyeket a nyertes ajánlattevő üzleti titoknak nyilvánított. Az ÁAK ezt elutasította, és ez vezetett a vitarendezési kérelem benyújtásához.

Az ÁAK a közleményben kiemelte, hogy valamennyi induló – így a Getronicshoz hasonlóan a T-Systems is – ugyanazt a tartalmi részt nyilvánította üzleti titoknak az ajánlatában.