Véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek

2013.01.11. 08:01

Franciaország, Bulgária, Spanyolország és Belgium is csatlakozik az idén Magyarországhoz, hogy közösen lépjenek fel a Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó kampányai ellen írja a pénteki Magyar Hírlap.

A szervezet akciói kárt okoznak a fogyasztóknak, ezért véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek, mondta a napilapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke. Hozzátette: az Európai Hízott Máj Szövetség (Euro Foie Gras) már vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan lehet együttesen fellépni a Négy Mancs ellen. "Remélem, még az idén megtörténnek az első határozott lépések az érintett országok részéről" - mondta Csorbai Attila.

A napilap pénteki számában megjelent cikkben az elnök arról is beszámol, hogy továbbra is jelentős gondot okoz az ágazatban a feketegazdaság: éves szinten negyven-ötven millió csirkét vágnak feketén Magyarországon. Megerősítette, hogy a dráguló takarmány miatt a baromfikészítményeknél átlagosan 10 százalékos áremelésre lesz szükség, akár már márciusban.