Újabb elemző cáfolta Matolcsy érveit

2013.01.15. 19:34

A globális piaci hangulati mérőszámok tanúsága szerint belső okok álltak az elmúlt napok forintgyengülési hulláma mögött, vélekedtek keddi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők. William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza befektetőknek kedden összeállított elemzésében felidézi, hogy a magyar kormány álláspontja szerint külső spekuláció okozta a forint árfolyamveszteségét.

Jackson grafikus elemzéssel kimutatja ugyanakkor, hogy a forintgyengülés időben éppen egybeesett a globális piaci volatilitás egyik fő mércéjének tekintett, a befektetői kockázatvállalási hajlandóság megítélésére is használt VIX index lendületes csökkenésével, ami az árfolyam-kilengési hajlam mérséklődését és a piaci hangulat javulását jelezte. A Capital Economics elemzője szerint ebből úgy tűnik, hogy a forint árfolyammozgását jelenleg nem a globális kockázatvállalási készség ingadozásai, hanem belső tényezők vezérlik.

Mint ismert, korábban a tárca azt írta, hogy nem Matolcsy György múlt heti írása váltotta ki a forint esését, hanem „a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzőjének” múlt keddi forinttal kapcsolatos ajánlása. Erre reagálva a Roubini Global Economics régióért felelős vezető közgazdásza, Jelena Vukotic külön véleményt tett közzé, melyben hangsúlyozza: a magyar jegybenkelnök-váltással kapcsolatos fejlemények váltották ki a forint elmúlt napokban mutatott esését. Korábban a portfolio.hu is ábrával szemléltette a nemzetgazdasági miniszter és a forint mozgásának összefüggéseit.