Bencsik: Háború van a tőke és az állam közt

2013.01.18. 10:11

Bencsik János, a kormány volt energetikai és klímapolitikai államtitkára szerint háború folyik a tőke és a közjót képviselő állam között. Mindezt a Világgazdaság egyik cikkére reagálva kommentálta a Facebookon. A hivatkozott cikk a rezsicsökkentés kapcsán azt próbálja feszegetni, hogy a világban hogyan alakulhat át piac és az állam viszonya az energetikában, és Bencsiket is idézi a szerző.

Visszaszorítani a tőkét

Bencsik ezen cikk kapcsán jegyezte meg, hogy „A tőkés társaságok által gyakorolt természeti erőforrások feletti ellenőrzés mára oly mértékű monopolhelyzetet alakított ki, mely a tőke profitéhsége miatt nem teszi lehetővé a természeti és társadalmi – oktatás, egészségügy – erőforrásgyarapító rendszerek megújulását. Az államnak annak érdekében, hogy csökkenthesse a fogyasztók kiszolgáltatottságát, elengedhetetlen a szabályozási erejének, valamint a közösségi tulajdonlás mértékének növelése általi befolyásának növelése. Ha úgy tetszik, akkor ez valóban háború, hiszen a tőkeérdekek demarkációs vonalig (közjó érvényesülése) történő visszaszorítására van szükség."

Úgy folytatja, hogy „minden háborúnak eltérő természete és fegyver arzenálja van. A hadat viselő feleknek, pedig arra is tekintettel kell lennie, hogy a háborút követően is van élet, és az alapvető közszolgáltatásoknak működniük kell. Célszerű tehát békés tárgyalásokkal rendezni a feszült helyzetet, melyhez természetesen tárgyalási pozíció megteremtésére is szükség van”.