Végleg elbukott az e-útdíj-tender

2013.01.19. 13:23 Módosítva: 2013.01.19. 14:35
Visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől a nyertes Getronics – közölte szombaton a pályázatot kiíró Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., amely a döntést tudomásul vette. A Getronics 35 milliárdért építette volna ki a rendszert, aminek július 1-jétől kellett volna elindulnia, és amelytől erre az évre 75 milliárdos bevételt várt az állam. A céget kártérítésért perelheti az állam.

A visszalépésről kiadott közlemény szerint a Getronics Magyarország Zrt., az elektronikus útdíjszedési rendszer teljes körű bevezetésére és megvalósítására kiírt tender nyertes ajánlattevője január 18-án nyilatkozatban értesítette az ÁAK Zrt.-t a döntéséről. A közbeszerzés eredményét december közepén hirdették ki, január 15-ig kellett volna megkötni a szerződést, de a cég nem sokkal korábban 30 napos halasztást kért és kapott az államtól.

A Getronics közlése szerint az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján „nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá” – áll az ÁAK közleményében. Az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) annyit közölt: megvizsgálják a további lehetőségeket a kialakult helyzetben. A Getronics Magyarország Kft. későbbre ígért tájékoztatást.

Az NFM korábban az Indexszel azt közölte: a cég 20 millió forintos ajánlati biztosítékot adott, amit elveszít, ha „ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból meghiúsul”. Emellett a Getronics „kártérítési kötelezettsége a szerződés megkötésének és a teljesítés meghiúsulásának esetében polgári peres eljárás során lenne érvényesíthető” – válaszolta kérdéseinkre a minisztérium három nappal ezelőtt.

Az ÁAK még szeptember végén hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére. A nyolc indulóból négy adott be ajánlatot, kettőt minősítettek érvényesnek.

A társaság ezt követően december 15-én jelentette be, hogy a Getronics Magyarország Kft. nyerte az e-útdíj tendert, miután a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a legjobb ajánlatot tette nettó 34,89 milliárd forintos áron. Az ÁAK a másik érvényes ajánlatot benyújtó, a munkát nagyjából ötvenmilliárdért vállaló T-Systems pályázatát nem nyilvánította második helyezettnek, így a Getronics bukása után nem léphet be kivitelezőnek.

Korábbi hírek szerint a Getronics nehézséget az okozta, hogy az egyik jelentős alvállalkozójának számító Q-Free lépett vissza, ez a cég a rendszer üzemeltetéséhez elengedhetetlen műholdas helymeghatározó technológiát szállította volna. A Getronics Magyarország Kft. közbeszerzési ajánlata szerint a projekt megvalósításában 10-24 százalékban működött vona közre a Q-Free.

Az államnak a kiadás már az első évben busásan megtérült volna: a 2012 tavaszán közzétett második Széll-terv – majd az alapján a 2013-as költségvetés is – idén júliusi indulással, és már az idei második félévre 75 milliárdos költségvetési bevétellel számolt (ez a GDP 0,2 százaléka). Vagyis a költségvetésből idén nettó 40 (75 mínusz 35) milliárd esik ki, ha nem lesz júliustól e-útdíj. Ha viszont most elindul egy új eljárás – aminek eredményeként december végére, praktikusan jövő januárra valósul meg az e-útdíj rendszere –, akkor idén a költségek megjelennek a büdzsében, a bevételek pedig nem, ami magasabb ajánlati díj esetén akár 75 milliárdot meghaladó mértékben ronthatja a költségvetés egyenlegét.