Ágnes
2 °C
11 °C

Kétezermilliárd forint adóval tartoznak

2013.01.25. 07:16

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van folyamatban, összesen 873,3 milliárd forinthoz juthat így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt, közölte a feketelista.hu.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal adatbázisában 1 673 012 olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adóval tartoznak. Az összeg ugyan 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, az adósok listája viszont azóta 124 616 névvel bővült. Összességében tehát kisebb összeggel, de többen tartoznak az államnak. A megközelítően kétezer milliárd forint hiánytalan beszedésére csekély az esély, annak ellenére, hogy az adóhatóság meglehetősen változatos eszközöket alkalmaz a behajtásra. A központi költségvetés ebben az évben a tavalyit 3,5 százalékkal meghaladó, 10 901 milliárd forint adóbevétellel számol.

Leggyakrabban és legeredményesebben az inkasszót alkalmazzák, ha ez nem vezet eredményre, az ingó- és az ingatlan-végrehajtás következik. Az elmúlt évben 340,717 milliárd forintot sikerült végrehajtással behajtani, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző években. Ennek az összegnek, több mint a felét – 178,731 milliárd forintot – inkasszóval szedték be. A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,150 milliárd forint volt. Mintegy 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a követelésfoglalás összege (3,444 milliárd forint) és 12,5 százalékkal a jövedelemletiltásé (6,975 milliárd forint). Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget; 1,860 milliárd forintot tett ki az ingó- és 558 millió forintot az ingatlan árverésből származó adóbehajtás.

Az adóhatóság tapasztalatai szerint a folyamatosan növekvő számú adóstól egyre nehezebb a tartozást beszedni. Elsősorban azért, mert döntő többségük a már nem működő cégek listáján szerepel. A 97 271 nem működő gazdálkodó szerezetnél gyűlt össze a teljes adóság 71,8 százaléka, megközelítően 1410 milliárd forint hátralék. A működésüket megszüntető és az adóbefizetést hátrahagyó gazdálkodó szervezetek száma egy év alatt 2949-cel bővült. A működő gazdálkodók közül jelenleg 396 481 cég neve szerepel az adósok listáján; összesen 376,7 milliárd forinttal tartoznak, 3,3 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Az adósok tábora e kategóriában egy év alatt több mint 35 000-rel gyarapodott. Az adóbefizetéssel elmaradtak jegyzékében számszerűen a magánszemélyek dominálnak: 1 179 260 egyén összesen 175,4 milliárd forinttal tartozik. A magánadósok köre az elmúlt évben megközelítően 88 ezer fővel bővült, tartozásuk összege viszont lényegében nem változott.

Az adóvégrehajtás alá vont cégek száma egyetlen év alatt több mint 16 százalékkal növekedett. A feketelista.hu szerkesztői százával bukkantak olyan vállalatokra, amelyek ellen havonta indított végrehajtást az adóhatóság. Egyetlen év alatt például tizenháromszor volt dolguk az adóvégrehajtóknak a kaposvári Vitamin Expressz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. Már „törzsügyfélnek” számít a cég, öt év alatt harminchétszer indítottak ellene végrehajtást. Ugyancsak Kaposváron van bejegyezve a Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., ahol 2012-ben tucatszor fordultak meg a végrehajtók. Folyamatos adóhátralékára néhány év alatt összesen negyvenkétszer kellett felhívni a figyelmét.

Átlagosan havonta indítottak végrehajtást a múlt évben a dombóvári székhellyel rendelkező VTS Fémtömegcikkgyártó és Szolgáltató Bt. ellen is; a cég vezetői eddig összesen harminckilencszer találták szemben magukat hasonló eljárással. További három társaság szerepel még 12 alkalommal a 2012. évről gyűjtött összesítésben. Az Iregszemcsén található Ireg-Transz Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., a dunaföldvári Duna-Tisza Kereskedelmi és Szolgáltató Bt, valamint a paksi Vergotec – Feldolgozóipari és Kereskedelmi Kft. Az összes eddig elindított adóvégrehajtást tekintve kétségtelenül a kaposfői címen bejegyzett Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a rekorder; adótartozás beszedésére néhány év alatt negyvenötször kellett ellene végrehajtási eljárást indítani.