Kevesebbet pályázhatunk uniós pénzekre

2013.01.30. 08:45

Az uniós pénzek lehívását kezelő hazai pályázati intézményrendszer átalakítása mellett a kormány azt is vizsgálja, hogy a 2014-2020 közötti időszakban mennyire lehetne növelni a nem pályázati úton felhasznált EU-források arányát – nyilatkozta a Világgazdaságnak Cséfalvay Zoltán uniós főtárgyaló.

"A mostani rendszer egyik problémája, hogy szinte minden uniós forrást pályáztatás útján osztanak ki, miközben ezt nem várja el az EU, ezért át kell gondolni, hogy hol van értelme pályázati rendszerben lehívni a forrásokat" – mondta az NGM gazdaságstratégiai államtitkára.

Cséfalvay Zoltán a lap szerdai számában megjelent cikk szerint az iskolafelújításokat hozta fel példának. Szerinte a jövőben ezt úgy is meg lehetne oldani, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ összeállít egy szakmai listát azokról a településekről, ahol szükséges a rekonstrukció, ahol központosított irányítás mellett a jelenlegi helyzethez képest jóval rövidebb idő alatt lehetne végrehajtani az uniós projekteket.

Azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztési források felhasználásában meghatározó szerepet játszó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a következő hétéves ciklusban jelentősen veszít majd jelenlegi szerepéből, Cséfalvay Zoltán azt mondta: a szakpolitika (azaz a fejlesztések, működtetés és szabályozás) egységesítése logikus intézkedés, ugyanis ezzel egy kézbe kerül az adott szakpolitikára vonatkozó stratégia kidolgozása, az azért való felelősség, illetve a fejlesztések végrehajtása. A jelenlegi rendszer nagyon sok egyeztetést igényelt az NFÜ és a szaktárcák között, ami számos esetben a projektek időbeli csúszását eredményezte.