Már potyázni sem jár a magyar

2013.02.04. 06:40
Három év alatt százezerrel csökkent az 50 százalékos kedvezményes étkezést biztosító Torkos Csütörtök vendégeinek száma. A csatlakozó éttermek érdeklődése tavaly és idén is mérséklődött.

A Magyar Turizmus Zrt. idei Torkos csütörtök rendezvényéhez országszerte mintegy 850 étterem csatlakozott. Közülük azonban az előzetes ellenőrzés során szabályszegés miatt kizártak néhányat, amelyek így nem szerepelhettek az esemény honlapján sem. Így az akció napján, január 31-én 839 étterem várta 50 százalékos kedvezménnyel a vendégeket (köztük megtalálható volt halászcsárda, art café, gyorsétterem és prémium kategóriás étterem is, mint például a budapesti Nobu és Alabárdos vagy a balatonszemesi Kistücsök) – írja a Napi Gazdaság.

A vendéglátóhelyeknek azt kellett vállalniuk, hogy az a la carte kínálatukból fogyasztott ételek és italok végszámlájából 50 százalékos kedvezményt adnak csütörtökön – az áraknak a rendezvény előtti hét áraival azonosnak kell lenniük, és nem lehet szűkített menüsorral részt venni az akcióban. Tavaly az ideinél jóval több, ezernél is több étterem csatlakozott a gasztronómiai eseményhez, ezek mintegy 160 ezer vendéget szolgáltak ki.

A 2006-ban az országjárásra buzdító Nagy ízutazás elnevezésű kampány keretében elindított Torkos Csütörtök részt vevő éttermeinek száma félezerről duplájára nőtt 2008-ra, majd csaknem 1,3 ezer volt 2009-2011-ben, ám tavaly és idén is jelentősen visszaesett az érdeklődés. Az MT szerint mára mindenki számára világossá vált, hogy a szabályoktól eltérni nem lehet, az azokat be nem tartó éttermek nem vehetnek részt az akcióban.

Így 2013-ban már csak azok csatlakoztak az akcióhoz, amelyek a hosszú távú célt, nem pedig az azonnali bevételszerzési lehetőséget tartják szem előtt – véli az állami turisztikai marketingcég. A korábbi csütörtökök értékelése azt mutatta, hogy e napokon a vendéglátóegységek túlnyomó többségénél nemcsak a forgalom emelkedett, hanem a bevételük is növekedett egy átlagos naphoz képest, az 50 százalékos kedvezmény ellenére.

A torkoskodók száma a 2006-os néhány ezerről 2009-re 260 ezerre bővült, 2011-ben már 200 ezerre esett, majd az éttermek számának csökkenése mellett 2012-ben 160 ezerre. Az akciósan étterembe látogatók ugyanakkor elégedettek voltak a vendéglátással az elmúlt két évben. Tavaly egy 2900 vendég véleménye alapján készült felmérés alapján a résztvevők átlag elégedettségi szintje 4,47 pont volt, míg 2011-ben 4,26 pont (ötpontos skálán).

A Torkos Csütörtök védjegy tulajdonosa az MT Zrt., amely külön összeget nem különített el az akció népszerűsítésére, hanem a meglévő kiadványait és promóciós csatornáit használta fel az ismertetésre.  Idén a rendezvény honlapján tízezer foglalás érkezett, ebből 7600 volt sikeres. Idén másodszor csatlakoztak az éttermekhez szálláshelyek is, amelyek január 31. és február 3. között szintén kedvezményes ajánlatokat nyújtanak. Most száz szálláshely jelentkezett, közülük többen meg is hosszabbítják akcióikat.

Csatlakozott éttermek száma 2013-ban régiónként
 Turisztikai régió  Étterem (db)
 Arány (%)
Budapest-Közép-Dunavidék 352 41,7
- ebből: Budapest 207 24,7
Nyugat-Dunántúl 106 12,9
Észak-Magyarország 83 9,9
Dél-Alföld 79 9,7
Észak-Alföld 58 6,9
Balaton 53 6,4
Közép-Dunántúl 50 5,4
Dél-Dunántúl 48 5,9
Tisza-tó 10 1,2
 Összesen  839  100,0
 Forrás: MT Zrt