Körforgalmak épülnek 72 milliárdból

2013.02.07. 11:34

Kivitelezési szakaszban van a személyi sérüléses közúti balesetek megelőzését segítő 55 milliárd forintos közlekedésbiztonsági program – mondta el Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési helyettes államtitkára csütörtökön.

A projekt uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program (Közop) keretében valósul meg, egyebek mellett körforgalmakat alakítanak ki, biztonságosabbá tesznek számos vasúti átjárókat, gyalogátkelőket és buszöblöket. A munkák a tervek szerint 2015 második felére fejeződnek be.

Az első ütemben előkészített további fejlesztések megvalósításával a programra fordítható összeg 72 milliárd forintra nőhet – mondta az államtitkár. A csomag a hazai közlekedéspolitika egyik legfontosabb kezdeményezése, első alkalommal különítettek el közlekedésbiztonsági célokra ilyen jelentős összeget.