Perli Magyarországot a Chéque Déjeuner

2013.02.08. 08:28

A Világbank beruházási viták rendezésére alakult nemzetközi központjának (ICSID International Centre for Settlement of Investment Disputes) választott bíróságához fordul a Le Chéque Déjeuner Kft. - írja a Napi Gazdaság a Hír24-re hivatkozva.

A francia utalványkibocsátó cég tulajdonosai és vezetői bíznak benne, hogy a cég a gazdasági környezetet érintő körülmények pozitív változása esetén ismét folytathatja utalványkibocsátó tevékenységét Magyarországon - áll a közleményben.

Emlékeztetnek rá, hogy a társaság gazdasági tevékenységét érintő jogszabályi keretek 2011 végén jelentősen megváltoztak, hozzáteszik, hogy ezek következményeként a kft. magyarországi tevékenysége ellehetetlenült, ezért döntöttek annak felfüggesztése mellett. Az utalványok május 31-ig felhasználhatók, az elfogadóhelyektől pedig azt kérik, azokat június 30-ig váltsák vissza a megszokott szabályok szerint.

Tavaly januártól állami monopólium lett az étkezési jegy kibocsátása. A lépés ellen már 2011-ben, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég tiltakozott. Az Európai Bizottságon már kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen az utalványok miatt. Az utolsó válaszunkat év végén megküldtük, most arra várunk, bíróság elé viszi-e az ügyet az EU.