Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Mit tehet, ha bankban lévő pénzt örökölt?

2013.02.11. 12:19
Ritkán esik szó arról, mi lesz a sorsa a bankokban összegyűjtött javaknak a tulajdonosuk halála után. Az örökség részét képezik azok a megtakarítások is, amelyeket bankszámlán, lekötött betét, takarékbetét vagy értékpapír formájában helyeztek el egy pénzintézetnél. Vagy mégsem?

Kétségtelenül nem egyszerű egy ilyen beszélgetést kezdeményezni, de érdemes közösen átgondolni, kié legyen a bankszámlánkon lévő összeg az örököseink közül, „hogy egy haláleset utáni amúgy is nehéz helyzetben legalább a pénzügyek ne okozzanak újabb gondokat. Vagy végigbeszélni azt, hogy a leendő örököseink ismerik-e befektetéseinket, van-e elképzelésük arról, mihez kezdenek, ha például egy éveken keresztül jól teljesítő befektetést örökölnek meg” – fogalmazott Mészáros Tibor, a K&H főosztály-igazgatója.

A bankszámla- és betét számlatulajdonosok eldönthetik, hogy haláluk esetén ki juthat hozzá a számlájukon lévő pénzhez. Ezt általában a bankszámlaszerződés megkötésekor jelölhetik meg. Ha valaki rendelkezik erről, akkor a bankszámláján lévő pénzösszeg nem lesz a hagyaték része, és így például öröklési illetéket sem kell fizetni ez után az összeg után.  Arra is van lehetőség, hogy egy bankszámlának társtulajdonosa is legyen, akinek ugyanolyan jogai vannak, mint a tulajdonosnak. Ebben az esetben a számla nem szűnik meg a tulajdonos halálával, hanem a társtulajdonos szerzi meg a számlán lévő összeget.

Kicsit összetettebb az ügy az egyik házastárs halála esetén. Az ún. özvegyi jog szerint ugyanis a túlélő házastársat illeti az elhelyezett betétek utáni kamat. Az esetek többségében a betét fele is a megözvegyült házastársé – a házastársi vagyonközösség miatt –, és csak a másik fele tartozik a hagyatékhoz.

Ha a bank az ügyfele haláláról hivatalosan értesül, onnantól kezdve az értékpapírral vagy ügyfélszámlával kapcsolatban csupán az örököstől fogad el bármilyen utasítást, amennyiben az igazolja, hogy jogosult az örökségre. Az örökös ilyenkor csak azt teheti meg, hogy a számlán lévő értékpapírt átutalja, az összeget átvezeti egy másik számlára, vagy készpénzben felveheti azt.

Ezután a bank a számlát megszünteti. A főszabály az, hogy az értékpapírok öröklésekor – a törvényben meghatározott kivételekkel, így pl. egyenes ági rokonok, vagy túlélő házastárs öröklése – öröklési illetéket kell fizetni.

Az értékpapírszámlának – szemben a bankszámlával és betétszámlával – társtulajdonosa nem lehet, és halál esetére sem lehet kedvezményezettet megjelölni. Amint a bank hivatalosan tudomást szerez a számlatulajdonos haláláról, minden addig adott meghatalmazás hatályát veszti. Így nem fordulhat elő például olyan eset, hogy egy korábban meghatalmazott személy akár rossz- akár jóhiszeműen olyan tranzakciókat indítson, amivel veszteséget halmozhat fel az örökösök számára.