Magyarország: éllovasból sereghajtó

2013.02.18. 14:01 Módosítva: 2013.02.18. 14:04

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar gazdaság helyzetéről közölt összeállítást hétfőn.  A „Magyarország – éllovasból sereghajtó” című összeállítás szerzője, Michaela Seiser arról ír, hogy hazánk a rendszerváltás idején még az első helyen állt Kelet-Európában, két évtizeddel később viszont már csak az utolsó a régió fejlett piacai között.

A gazdaság régóta vagy recesszióban, vagy tartós pangásban van, a harmadik éve kormányzó Fidesz-KDNP pedig a „csapongó gazdaságpolitikájával felidegesítette a befektetőket” – olvasható az összeállításban.

A szerző hozzáteszi: a kormány elutasítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelét, pedig az országnak „valójában szüksége van a kormány politikájáról lesújtó bizonyítványt kiállító IMF segítségére”. Megjegyezte azt is, hogy „IMF ide vagy oda, az biztos, hogy a felzárkózás fékezett ütemben halad”, Magyarország így az uniós jóléti átlaghoz történő közeledést tekintve ott tart, mint 2005-ben.

Mint ismert, a múlt héten jelentek meg a tavalyi éves és utolsó negyedévi GDP-adatok. Ezek szerint a magyar gazdaság a vártnál is nagyobb, 1,7 százalékos recesszióban zárta 2012-t, és az utolsó negyedévben hatalmas, 2,7 százalékos volt a gazdaság zuhanása. Ez utóbbi adatnál az Európai Unióban csak három ország, a csődből kifelé tántorgó Görögország, az abba zuhanó Ciprus, valamint a szintén mély válságban lévő Portugália produkált rosszabb eredményt. Mindeközben a régiós országok közül Szlovákia 1,2 százalékkal nőtt, ami a balti államok után a legjobb eredményt jelenti, de csekély pluszban volt a román, és csak 1,7 százalékos (éves szinten pedig 1,1 százalékos) visszaesést szenvedtek el a csehek is.