Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Szlovéniában is sok a munkanélküli

2013.02.18. 15:11

Szlovéniában 13 százalékosra nőtt a munkanélküliség decemberben az előző havi 12,2 százalékról, miközben romlott az ország gazdasági helyzete. Az ország statisztikai hivatalának hétfőn közölt adatai szerint 2011 decemberében a ráta 12,1 százalék volt.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2013-ban is folytatódó recessziót jósolt a szlovén gazdaságnak. Prognózisa szerint a szlovén GDP a 2012-es 2,5 százalékot követően 2013-ban is 2 százalékkal mérséklődik.

Banki elemzők arra számítanak, hogy az év első felében tovább csökken a kivitel, amelynek 65 százalékát az Európai Unió többi tagországa veszi fel, és félő, hogy a GDP a kormány által prognosztizált 1,4 százaléknál nagyobb mértékben zsugorodik az idén.

A szlovén gazdaság egyik legsúlyosabb gondja a bankszektor helyzete. A szlovén központi bank korábbi becslése szerint a bankok kinnlevőségeinek 18 százaléka nem törlesztő vagy kétes, az építőipari kölcsönöknek pedig egyenesen 50 százaléka behajthatatlan.

A Standard & Poor's leminősítette Szlovéniát a múlt héten, az ország elsőrendű "A" államadós besorolását az "A-1" kategóriába sorolta. A nemzetközi hitelminősítő akkor azzal indokolta döntését, hogy növekszik az állam finanszírozási igénye az állami tulajdonban lévő bankok feltőkésítése miatt és bizonytalanok a gazdasági kilátások is az országban.

A Standard & Poor's utalt arra, hogy a kormány 3-4 milliárd eurót szán az idén arra, hogy megszabadítsa az állami bankokat a rossz hitelektől. Emiatt a GDP-arányos államadósság 59 százalékig mehet fel 2013 végére az eredetileg várt 53 százalék helyett, és 60 százalék fölé szökhet a további években.