Borulhat a kormány terve

Portfolio
2013.02.22. 17:59

2012-ben 3 százalék alatt lehetett a költségvetés hiánya, idén és jövőre azonban 4 százalék felett alakulhat, csak a szabad tartalékok fel nem használásával csökkenhet a fontos 3 százalékos szint alá, idézi a portfolio.hu a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest pénteken publikált technikai kivetítését. A szakértők emellett több százmilliárdos nem makrogazdasági eredetű kockázatot azonosítottak. Ezek élesedésére már nincs fedezet a költségvetésben, ezért a KFIB elemzése is újabb kiigazító csomagot vetít előre.

A Költségvetési Felelősségi Intézet pénteken publikált technikai kivetítése 2,7 százalék és 3 százalék közötti deficittel kalkulál a 2012-es évre, ha az önkormányzatok hiánya és az állami vállalatok vesztesége nem haladja meg az októberi EDP-jelentésben a kormány által feltételezett értéket. A most közzétett elemzés szerint 2013-ban és 2014-ben is 4,2 százalék lehet a költségvetés hiánya a szabad tartalékok eltörlése nélkül.

A költségvetési egyenleg 2013-ban csak akkor nem haladná meg a GDP 3 százalékát, ha a költségvetési törvénybe betervezett tartalékból 350 milliárd forintot nem költene el, mutatnak rá a KFIB szakértői. Ahhoz, hogy teljesüljön a 2,7 százalékos cél, további 90 milliárd forint tartalékzárolás lenne szükséges, ami már 40 milliárd forint értékben az általános tartalék zárolását is szükségessé teszi, részletezi a KFIB technikai kivetítése.

Amennyiben ez megtörténne, akkor 2014-ben további 0,5 százalék kiigazítás válna szükségessé ahhoz, hogy a hiány a jelenleg hatályos konvergencia programban 2014-re kitűzött 2,2 százalékos szintre csökkenjen. A szakértők hangsúlyozzák, hogy mindez csak akkor lenne igaz, ha nem kellene számolni további kockázatokkal és a költségvetési törvényben figyelembe nem vett ígéretekkel.

A KFIB szakértői elkészítették az idei és jövő évi büdzsé kockázatelemzését is. Itt megjegyzik, hogy 2013-ban már eleve a tartalékok teljes zárolásával teljesülhet csak az egyenlegcél. További intézkedésekre lehet szükség, ha a makrogazdasági pálya az alappályánál kedvezőtlenebbül alakul. Emellett számos nem makrogazdasági eredetű kockázat azonosítható, amelyek között bár vannak pozitív kockázatok is, de ennek ellenére együttesen több százmilliárdos kiigazítási igényt támasztanak.  A 2013. január végi információk és a szervezet szubjektív megítélése szerint 2013-ban 230, 2014-ben 300 milliárd forint a kockázatok valószínűségekkel súlyozott értéke. Ezen kockázatok ellentételezése további intézkedéseket tesz szükségessé.

A KFIB anyagából kiolvasható, hogy a technikai kivetítés szokásos módszertana szerint a jövőre vonatkozóan sem fehéredési sem feketedési hatással nem számolnak. Ennek megfelelően az alappályán nem számolnak a pénztárgépek online bekötésének megvalósulásából származó többletbevétellel sem. Ez nagyrészt megmagyarázza a költségvetési törvényjavaslat és a KFIB becslése közti 149 milliárd forintos eltérést, mivel a kormány éves szinten 95 milliárd forint többletbevételt remél a pénztárgépek bekötésétől és további 60 milliárd forintot egyéb "fehérítő-hatású" intézkedésektől, áll az elemzésben. 90 százalék valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy 50 milliárd forinttal növelhetők az adóbevételek 2014-ban, és 50 százalék valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy ekkora állami többletbevétel már 2013-ban realizálható.