Valér
4 °C
8 °C

Az OTP-tulajdonosoknak rossz napjuk volt

2013.02.26. 17:59

Az olasz belpolitikai válság fejleményei nem tettek jót kedden a nemzetközi, elsősorban európai piaci hangulatnak. A magyar tőzsdén és a forint árfolyamában is látszottak a bizonytalan hangulat jelei.

A forint napközben nagyot gyengült a reggeli értékéhez és az előző napokhoz képest is. Az euró ára egészen 295,78 forintig emelkedett a reggeli 293,7 forint körüli szintről. A svájci frank még nagyobbat drágult: az előző hetekben megszokott 237-239 forintos árfolyamsávval szemben már reggel 240 forint fölött volt, és napközben elérte a 243,15 forintos értéket is.

A budapesti tőzsdét a válsághangulatban legnagyobb esést elkönyvelő OTP rántotta le: a bankpapír árfolyama 3,5 százalékkal 4565 forintra csökkent. Esett a Mol is 1,6 százalékkal, és csökkent a többi vezető részvény árfolyama is, a Richteré 0,9, míg az MTelekomé 0,5 százalékkal. A BUX index 1,8 százalékkal 18 474,2 pontra csökkent, a nagyobb A kategóriás részvények közül csak az Egis tudott enyhén, 0,3 százalékkal erősödni.

A nyugat-európai értéktőzsdéken is zuhanást hozott a kedd. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,28 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,15 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,53 százalékkal volt a hétfői záróár alatt.